A huszonegyedik századi magyar irodalom egyik megkerülhetetlen alakja, igazi élő klasszikusa Takács Zsuzsa, aki bár elsősorban költőként és műfordítóként szerzett magának hírnevet, bő húsz éve rendszeresen ír prózai műveket is, elsősorban esszéket, elbeszéléseket. 2016-ban az Élet és Irodalom   [>>>]

A huszonegyedik századi magyar irodalom egyik megkerülhetetlen alakja, igazi élő klasszikusa Takács Zsuzsa, aki bár elsősorban költőként és műfordítóként szerzett magának hírnevet, bő húsz éve rendszeresen ír prózai műveket is, elsősorban esszéket, elbeszéléseket. 2016-ban az Élet és Irodalom hasábjain rendszeresen olvashattuk tárcanovelláit, amelyek bár külön-külön is önálló alkotások, mivel (majdnem kivétel nélkül) valamennyi protagonistája egy bizonyos Z. (akiről az egyik írásból kiderül, hogy minden valószínűség szerint az írónő alteregója), egyfajta laza történetfüzért alkotnak. A kisprózák leginkább mintha fiktív és valóságos önéletrajzi elbeszélések lennének; szépségüket, különösségüket, vonzerejüket elsősorban az adja, hogy képesek egyszerre líraian vallomásosak és objektíven ábrázoló-bemutatóak lenni, sokszor szimultán, egymásba át-átcsúszva jelenik meg a valóság és egy groteszk, szürreális, írói képzelet szőtte, álomszerű víziókba, megdöbbentő jelenetekbe hajló világ. Z. maga is többféle arcát, személyiségét villantja fel egy-egy novella erejéig: hol megfáradt magyartanárként látjuk, aztán "maszkmesterként" próbál élni, létezni a világháború utáni Magyarországon, emitt nő, máshol férfi, egyszer rémálmok gyötrik, máshol merengő hispanistaként lép elénk. Finoman kidolgozott, többértelmű irodalmi mozaikdarabkák ezek, amelyek bár össze nem illenek, az összkép, amit sugároznak, mégis különleges és teljes. Élvonalbeli munka egy élő klasszikus tollából - beszerzése széles körben ajánlható. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]