A 42 éves költő másfél évtizednyi szünet ? pontosabban színházi munka -- után jelentkezik új verseinek kötetével. Nem egyszerűen az életkorára utaló cím fogja egységbe a darabokat, sokkal inkább az egységes idea, az egyetlen nagy kompozíciós motívum: az utazás, a hazatérés egyszerre nyugtalanító és   [>>>]

A 42 éves költő másfél évtizednyi szünet ? pontosabban színházi munka -- után jelentkezik új verseinek kötetével. Nem egyszerűen az életkorára utaló cím fogja egységbe a darabokat, sokkal inkább az egységes idea, az egyetlen nagy kompozíciós motívum: az utazás, a hazatérés egyszerre nyugtalanító és megnyugvást kereső gondolata. A nyitó vers azonnal rögzíti a lírai alany helyzetét, világban elfoglalt helyét: ?Azt kérded, merre menjünk? / Azt hittem, téged követlek. / És mert téged követtelek, / nincs meg a visszaút? (Visszatekintve). Az úton levés kényszerét, a folytonos hazavágyást és tévelygést erősíti meg élete előző etapjával számot vető verse: ?Késő elkezdeni. Késő abbahagyni. / Elmértem magam, nem volt minta? (40). Az úton levés egyúttal az alkotás állapota is, ezt hangoztatja visszatérően: ?De én nem érek rá erre, / mondatban vagyok? (40). Szinte minden versében található utalás a helyváltoztatásra, a távolodásra és közeledésre, a hazatérésre, a helyes út megtalálására (Féltem magadtól; Odüsszeusz visszafordul; Kaland; Utószezon; A hely varázsa). És miközben kalandozásaiból hazafelé tart, Ithakába, folyton a maga életét, jellemét, karakterét, sorsát teszi mérlegre (A nap, amikor tökéletes vagyok). A sorsa azonban ugyancsak ellentmondásos: ?Oda tartasz, ahonnan el kellett jönnöd. / Most is oda tartasz, / ahová tartozol. (?) / Nem volt jó otthon, / de az otthonra emlékezni jó lesz? (A hely varázsa). A folytonos ? valódi és virtuális ? utazás, bolyongás mellett az írás gondjával is gyakran szembenéz, alkotás és hallgatás dilemmáját fogalmazva meg (Újra írok; Szuicid póker), így azután a tér-idő koordináta rendszerbe fokozatosan beépül az értékteremtő munka, az alkotás vágya, lehetősége és lehetetlensége, hogy azután a magába zárkózás, a magány életérzése kerekedjék fölül: ?Volt barátnőm barátsága. / Apám utolsó bicskája. / Hét éve nem láttam a tengert. / Élő embert egy hete? (A sziget szó). Az egységes szemléletet, motivikát és stílust képviselő kötet látszólag 21 verset tartalmaz, ugyanakkor az ún. japán kötés (orihon: harmonikaszerűen hajtogatott, fölvágatlan lapok) másik 21 verset hordoznak, így jön ki a címbe emelt 42-es szám. A 42 éves költő odüsszeuszi bolyongásait megörökítő kötet a teremtő munkáról gondolkodó lírai alany hányattatásairól szól; arról, hogy a létet is nehéz elviselni, az alkotó munka kínjait pedig csaknem lehetetlen. A bujkálóan ritmikus szabad versek, a rafinált és latens poétikai megoldásokat mutató költemények arra mutatnak példát, hogy az alanyi költészet és a létértelmező gondolati líra között nincs is nagy távolság. [<<<]