A szinte cselekmény, elbeszélhető történetfonál nélküli regény valóban jeleneteket, helyzeteket, emlékképeket rögzít fiatal hősnője, M. életéből. A lány mozaikos, olykor csapongó, máskor lineáris haladású monológjából kiderül, hogy pályakezdő kórházi ápolónő, aki éppen kialakítja több műszakos   [>>>]

A szinte cselekmény, elbeszélhető történetfonál nélküli regény valóban jeleneteket, helyzeteket, emlékképeket rögzít fiatal hősnője, M. életéből. A lány mozaikos, olykor csapongó, máskor lineáris haladású monológjából kiderül, hogy pályakezdő kórházi ápolónő, aki éppen kialakítja több műszakos munkarendjéhez igazodó életmódját. Az olvasó megtudja, hogy munkába állása előtt Bécsben próbált szerencsét, miközben édesanyja nagybetegen feküdt egy pozsonyi kórházban. M. minden pénteken elutazik a szlovák fővárosba, első útja az uszodába vezet, és onnét ? még vizes hajjal ? a kórházba megy édesanyját meglátogatni. Ezek az otthoni hétvégék leginkább a kikapcsolódást jelentik a számára, csak nagyon lassan fogja föl, hogy édesanyja gyógyíthatatlan beteg. Az életkedvvel teli és napi gondjaival elfoglalt M. nem ismeri föl a halál közelségét, boldog tudatlanságban ingázik Bécs és Pozsony között. Belesüllyed az élet apró-cseprő teendőinek intézésébe; időnként párjával, Otóval kocognak, és azon tűnődnek, hogy a szabadban fussanak-e vagy konditeremben; hogy rántott sajtot vagy vegetáriánus szendvicset egyenek; hogy mindketten vasárnapi műszakokat vállaljanak a magasabb fizetésért. És miközben M. elvész az élet apróságainak gondos szervezésében, édesanyja meghal. A haláleset is elsősorban teendőként jelenik meg M. tudatában: intézni kell a temetést, végig kell szenvedni az örökösödési eljárást. M. számára egy értesített postai küldemény átvétele éppen olyan tennivaló, mint anyja temetésének intézése. Pedig a lány nem is szívtelen teremtés, egyáltalán nem érzéketlen ember, csupán elvész a hétköznapi teendők sodrában. A könyv végén arról elmélkedik, hogy minden ember a saját világában él: ?Úgy, ahogy anya a saját világában halt meg, és én nem tehettem semmi mást, mint, hogy figyelemmel kísérjem az ő világát. Ugyanígy nem tehetek többet, csak elképzelem Oto világát. Elképzelem, de nem léphetek bele?? Svetlana Žuchová regénye arról szól, hogy az ember végül is egyedül van, egyedül is marad -- a könyv az atomizált emberi lét és a felületes, formális kapcsolatok precíz lenyomata. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]