Az irodalomtörténet úgy értékeli Szilágyi Domokos (1938-1976) költői életművét, hogy az kapcsolta vissza az ?50-es évek eléggé provinciális erdélyi magyar líráját a progresszív irodalom európai áramába. Végigtekintve alig két évtizedes pályáján, abban két gondolati-szemléleti töréspont figyelhető   [>>>]

Az irodalomtörténet úgy értékeli Szilágyi Domokos (1938-1976) költői életművét, hogy az kapcsolta vissza az ?50-es évek eléggé provinciális erdélyi magyar líráját a progresszív irodalom európai áramába. Végigtekintve alig két évtizedes pályáján, abban két gondolati-szemléleti töréspont figyelhető meg. Az első 1957/58 táján mutatkozik, az addig derűs pályakezdő hirtelen elkomorodik; a magyarországi ?56 leverése után, illetve titkosszolgálati beszervezését követően zaklatottság és önpusztítás jellemzi életét. A másik törés az 1969-es Búcsú a trópusoktól megjelenése után és főleg a Fagyöngy (1971) verseitől figyelhető meg, ez időtől fogva halállal eljegyzett költő lesz. Borbély András 2013-ban írott, doktori disszertációként elkészült kötetében arra keres választ, hogy a versírói pálya 1969-es megtörése mi módon volt az akkori romániai politikai viszonyok következménye, és a változás hogyan mutatkozik meg Szilágyi Domokos költészetének poétikai vonásaiban. A szerző a kötet címéül adott szóösszetétellel (Visszateremtés) a költő egészen sajátos alkotói módszerét jelzi: a tagadás útján létrehozott alkotást, a tagadáson keresztül megvalósult teremtést. 1969 után ugyanis Szilágyi Domokos addigi igenlő lírája egyértelműen tagadásba fordul át, sajátos baloldali messianizmusa az ellenkezőjébe csap, az ugyancsak politikától meghatározott esztétikai elhatárolódásba, azaz visszateremtésbe. Borbély András tehát a politika szerepét deríti föl Szilágyi Domokos költészetében, poézisében. A négy fejezetre tagolt tanulmány első része (Hamis tudatok) voltaképp arra a politikaelméleti kérdésre próbál választ adni: hogyan torkollhatott az antikapitalista szabadságvágy torz diktatúrába? A második részben (Az intenzív arc keletkezése) deríti föl Szilágyi Domokos ügynökmúltjának számos kérdését, és azt, hogy a 2006-ban kitudódott tény mennyiben befolyásolja a Szilágyi-oeuvre befogadását, jelenkori recepcióját. A harmadik és negyedik fejezet (Anyagiságok; Búcsú az embertől) egyszerre politikai és poétikai értelmezési kísérletek sorozata, lényegében az 1969-es korszakváltás indítékainak megértetése, a visszateremtés művészetének analízise. A szerző úgy véli: 1969 fordulata az eszmei utópiával való szakítást jelenti Szilágyinál. De azzal, hogy az utópia helyét a tagadás foglalja el, költészete még belül marad a helyzet politikai logikáján. A tagadással a költői gondolat ugyan levált az államszocialista utópiáról, ám belül maradt az igazságkeresés szándékán, az emberi egyenlőség óhajtásának eszméjén. Vagyis eszme és esztétika igazságkeresése maradt Szilágyi Domokos alkotói programja. A meglehetősen bonyolult szövegezésű eszmetörténeti és esztétikai-poétikai analízis ? főképp szakemberek figyelmére érdemes. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]