Az 1950-es évek végétől a rendszerváltozásig terjedő évtizedek egyik jelentős irodalomtörténésze és meghatározó szerepű kulturpolitikusa Király István volt. Pándi Pállal és Szabolcsi Miklóssal együtt a legfőbb kulturális vezető, Aczél György szűk tanácsadói köréhez tartozott; életében mindent elért, amit egy Kádár-kori vezető értelmiségi elérhetett. Ugyanakkor gondolkodása ellentmondásokat is bőven hordoz: református lelkészi családban született, eszmélkedése idején legnagyobb hatással Németh László gondolatai voltak rá, mégis hithű kommunista lett, számos balos túlzással, aki még az 1980-as évek vége felé is a Szovjetunió progresszív világhatalmi szerepében és megújulási képességében bízott. Király István 1956 tavaszától szinte a haláláig, 1989 nyaráig vezette nyilvánosságnak nem szánt naplóját, amely 2014-ben került elő egy lakásfelújítás alkalmával. Az író leszármazottainak, örököseinek legfőbb kérdése az volt, hogy közreadhatják-e Király István sokszor pillanatnyi indulattal papírra vetett, egyáltalán nem közlésre szánt gondolatait. Végül úgy döntöttek, hogy az olvasóközönség ismerje meg e vezető értelmiségi benső gondolatait, a hazai kultúrpolitikát évtizedeken át erősen befolyásoló személyiség vívódásait, kétségeit, szenvedélyes elkötelezettségét, elfogultságait, vagyis gondolkodói rendszerének összetevőit. A napló azonban korántsem csak írója, hanem a Kádár-rendszer kulturális politikájának hű tükre, pontosabban e kultúrpolitika alakítása belső műhelytitkainak egyidejű lejegyzésű krónikája. 1956 tavasza és a rendszerváltozást közvetlenül megelőző hónapok közötti időszak rendkívül összetett volt a magyar szellemi és kulturális életben. A népi írókat elítélő 1958. évi párthatározattól (amelynek egyik megfogalmazója éppen a napló szerzője volt) az 1980-as évek végét jellemző ideológiai zűrzavarig Király István napi, heti rendszerességű krónikása a kulturális élet fejleményeinek. Naplója így temérdek eddig ismeretlen, izgalmas részlettel szolgál az állampárti vezetés kulturális és művészetpolitikája alakításának belső, bizalmas ügyeiről, azután személyiségeiről, magáról Kádár Jánosról, Aczél Györgyről, azután Óvári Miklósról, Kállai Gyuláról, Ortutay Gyuláról, Horváth Mártonról, Darvas Józsefről, E. Fehér Pálról, Vas Zoltánról, Rényi Péterről és másokról, valamint az ?ellenoldal? személyiségeiről, így Pozsgay Imréről, Illyés Gyuláról, Csoóri Sándorról, Nagy Lászlóról, Czine Mihályról. Király István feljegyzéseiből kitűnik, hogy élete utolsó napjáig a szocializmus elkötelezett híve maradt; az ő találmánya volt például az 1970/80-as évek fordulójának ideológiai válságára receptnek ajánlott ?hétköznapok forradalmisága?-gondolat. Király István miközben megalkotta korszakos Ady-monográfiáját, egyfolytában ébren tartotta a sok évtizedes múltú ?népi-urbánus? vitát, hogy partvonalon kívülre szorítsa a népi tradíciók folytatóit, ugyanakkor számos alkalommal meg is védte őket a hatalom retorzióitól. Király István naplója a Kádár-korszak kulturális politikájának elsődleges forrása, egyben az összetett és ellentmondásos időszak vezető entellektüeljének sok-sok vívódást is közreadó vallomása. A kötethez ? amelyet névmutató és fényképmelléklet egészít ki ? Babus Antal írt a szerzőről életrajzi tanulmányt. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]