A költő ezúttal az ezredforduló után írott, történelemről, politikáról, kultúráról, irodalomról szóló esszéit gyűjtötte össze. A kötet nyitó írása (Egy szép délután) egy régi fekete-fehér fotó elemzése. A felvétel az írót a barátai társaságában ábrázolja, mégpedig a Parlament lépcsőjén ülve, 1989.   [>>>]

A költő ezúttal az ezredforduló után írott, történelemről, politikáról, kultúráról, irodalomról szóló esszéit gyűjtötte össze. A kötet nyitó írása (Egy szép délután) egy régi fekete-fehér fotó elemzése. A felvétel az írót a barátai társaságában ábrázolja, mégpedig a Parlament lépcsőjén ülve, 1989. október 23-án délután, miután az ideiglenes köztársasági elnök kikiáltotta a köztársaságot. Ahogy írja: ?Kora délután van, a köztársaságot már kikiáltották. A zsarnokságnak jó félórája vége?. A szerző ott és akkor pontosan tudja, most valami egészen új kezdődik, ezért teli van reménnyel, bizakodással. A kötet esszéi erre az emlékezetes pillanatra utalnak vissza, hiszen számos darab mérlegkészítés: mit ért el Kemény István, az író, a költő az azóta eltelt csaknem három évtized alatt. A költészet megkopasztása című, egyszerre vallomásos és teoretikus esszéjében válaszol a könyv elején föltett kérdésre. Fölidézi Odüsszeusz alakját, aki árbochoz kötette magát, hogy hallhassa a szirének énekét, de ne engedjen a csábításuknak. Márpedig ? a szerző szerint ? a költő feladata nem más, mint a szirének énekének továbbítása, továbbadása a tömegeknek. Csakhogy ez az ének keveseket érdekel, az is arisztokrata, aki énekel, és az is, aki hallgatja -- a líra tehát a kevesek luxusa. De milyen is a jó költészet? ? kérdi Kemény István. Válaszolni nem tud, hiszen ő csupán a versírás gyakorlatát ismeri, és még azt tudja: ?a költészet magva (?) az ihlet. Módszere a kitartás. Célja pedig a lúdbőr?. Azután keserűen hozzáteszi, mivel a versolvasás a kevesek luxusa, a negyvenes éveit elérve sok diadallal nem büszkélkedhet. Úgy érzi, hogy a rendszerváltozás után elveszett az olvasás iránti tömeges igény, ezért aztán sem a költők, sem az írók ? és általában a humán értelmiség ? munkájának nincs társadalmi visszhangja. Innét is van, hogy nálunk az emberekben nemigen él határozott és közösségi ihletésű jövőkép. Kemény István sok-sok személyes emlék, élmény fölidézésével, tapasztalatainak továbbgondolásával szemlélteti mondandóját. Egy erdélyi utazás, egy franciaországi táborozás, egy Adyról szóló könyv emlékéből kiindulva jut el társadalom- és kultúrpolitikai kiterjedésű következtetéseihez. Írásaiban sokszor hivatkozik a magyar irodalom példás alakjaira, Zrínyi Miklóstól Ady Endrén át Nagy Lászlóig. Kötete utolsó ötödében (Ötven + 1 irodalmi pillér) pedig Homérosztól Esterházy Péterig ad portrészerű áttekintést azokról a szerzőkről és korszakos műveikről, akik és amelyek az oly nagyon hiányzó olvasottság, az irodalmi műveltség alappilléreit alkotják. Kemény István tűnődésre késztető, irodalmi tárgyú, ám leggyakrabban közéleti üzenetű esszéi rendre az irodalom művelésének értelmét és lehetséges hatását firtatják ? főképp értelmiségi, közügyi érdeklődésű olvasókra számítva. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]