A szerző A békés harcos útja című regénye (legutóbb: 201526391) által lehet ismerős az olvasóknak. E mű előzménye a most második magyar kiadásban megjelent könyv, amelyben az író tanítómestere, Szókratész történetét meséli el. Ki az, akit az 1800-as évek végének Oroszországában Szókratésznek
[>>>]
A szerző A békés harcos útja című regénye (legutóbb: 201526391) által lehet ismerős az olvasóknak. E mű előzménye a most második magyar kiadásban megjelent könyv, amelyben az író tanítómestere, Szókratész történetét meséli el. Ki az, akit az 1800-as évek végének Oroszországában Szókratésznek hívnak? Szergejt, a történet kezdetén tragédiák közepette éppen megszülető kisfiút szólítja így a nagyapja - mert, ahogyan magyarázza a fiúnak - a Tóra, Talmud és a görög bölcsek olvasása volt édesanyja legkedvesebb időtöltése, és Szókratészt tartotta a legbölcsebb embernek. Szergej katonai iskolában nevelkedik nagybátyjánál, és sokat gondolkodik önmagáról, az életről ? már tizenévesen felteszi a kérdést: vajon ki is ő igazából? Zsidó? Kozák? Keresztény? Ez a kérdés akkor válik igazán égetővé, amikor megkezdődnek a zsidóüldözések - amelynek következtében Szergejnek szöknie kell. Ekkor kezdődik utazása, amelynek során a fiú férfivé, a férfi harcossá válik, de a rengeteg viszontagság, megpróbáltatás végén megtalálja lelki békéjét. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]