A szépirodalmi színvonalú sci-fi egyik ikonikus alakja a maga nemében klasszikusnak számító Philip K. Dick. Műveiből több alkalommal is készült film, köztük igazi kultikus darabokkal. Ezek közé sorolható az Emlékmás is (1990-ben Paul Verhoeven készített belőle filmet, Arnold Schwarzenegger
[>>>]
A szépirodalmi színvonalú sci-fi egyik ikonikus alakja a maga nemében klasszikusnak számító Philip K. Dick. Műveiből több alkalommal is készült film, köztük igazi kultikus darabokkal. Ezek közé sorolható az Emlékmás is (1990-ben Paul Verhoeven készített belőle filmet, Arnold Schwarzenegger főszereplésével), amelynek eredeti novellaváltozata is szerepel a jelen gyűjteményben másik tizenegy elbeszéléssel együtt. A kollekciónak egyébként nem ez az egyetlen filmváltozatban is létező darabja: a Különvélemény és a Sorsügynökség is ezek közé sorolható (előbbiből 2002-ben Steven Spielberg, utóbbiból 2010-ben George Nolfi készített filmet). Ugyanakkor a többi írás is legmagasabb fokú szórakozást, filozófiai mélységekbe szántó együtt gondolkodást ígér a tudományos-fantasztikus műfajt kedvelő olvasónak. A megőrzőgép például a szépség konzerválhatóságát firtatja; az Apánk hite - mintegy profetikus módon - a valóságshow-k világát mutatja be igazi Dick-i kíméletlen pontossággal; Az utód-ban olyan szinten robotizálódott minden, hogy gépek nevelik fel a gyerekeket is; A sors kereke arra keresi a választ, hogy mi a teendő, ha megtudjuk, mikor jön el értünk a halál - és azt is, hogy mi várható utána; a Mi az ember?-ben pedig fajunk morális értékei kerülnek mérlegre, ezúttal egy földönkívüli néppel összevetve. Ezeken felül még olyan elbeszéléseket tartalmaz a válogatás, mint a Prominens szerző, a Második változat, a Szuvenír, vagy a Hazárdjáték. A kötet Dick rajongói mellett ajánlható mindenkinek, aki kedveli a filozofikus sci-fit. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]