A költőnő A halál milongát táncol című, a tangó szenvedélyét ábrázoló ismert verséből ?nőtt ki? évek alatt a regény, amely éppen annyira többarcú, mint az argentin tánc: van benne udvarias tartózkodás és elementáris szenvedély, eltávolodás és összeolvadás. És ami még jellemzőbb, e táncban ott van   [>>>]

A költőnő A halál milongát táncol című, a tangó szenvedélyét ábrázoló ismert verséből ?nőtt ki? évek alatt a regény, amely éppen annyira többarcú, mint az argentin tánc: van benne udvarias tartózkodás és elementáris szenvedély, eltávolodás és összeolvadás. És ami még jellemzőbb, e táncban ott van az élet imádata és a halál sugallata, éppen úgy, ahogyan a versében írta: ?Csigolyádat add ujjbegyemnek, / vad vagyok, ölelésed szelidít meg, / vékony a bőröd, a tenyerem érdes, / ha akarom, csontig lenyúzom, édes. / De lehunyom a szemem, ne lásd: két üres rés?. A regény Buenos Airesben játszódik, ahol éppen tangófesztivált rendeznek, ahová a világ minden tájáról érkeznek a tánc rajongói. Valamennyien különös múltú, különc alakok, hipszterek, mint a repülni tudó mesternő, a 132 éves Lucia, aki egy fiatal gigolóra vágyik, a gazdag Grace, aki nemkülönben kalandra vár, az Európából körözés elől menekülő fotós és a többiek. Ezek az alakok magukban is különösek, hát még egymással való kapcsolatukban. A vén Lucia, aki leginkább egy töppedt aszalt szilvára emlékeztet, vágyik a fiatal bértáncosra, Segeadritóra, aki viszont, hogy legyűrje a matróna közelsége miatti undorát, kábítószerhez nyúl. A sok különc alak hátterében és a táncünnepély forgataga mögül föltűnik a mélyen rejtőző igazság, az, hogy az emberek ünnepnek, fesztiválnak nevezik azt az alkalmat, amikor kielégíthetik megromlott természetük által fölkorbácsolt vágyaikat. A pillanat örömét hajszolják, az önfeledtséget akarják akár a kábulatig. A színes forgatag pedig alig leplezi le Buenos Aires pokolian mély világát, ahol szőrös férfiak kisfiúkat adnak-vesznek. A regény hősei rendre a Tango Neonban töltik a napjaikat, miközben egymás előtt alakoskodnak, vagy épp őszintén megnyílnak egymás előtt. Kiss Judit Ágnes polifon prózája különös embergalériát mutat föl, ugyanakkor megjeleníti Argentína sajátos atmoszféráját, a tangó életérzését. A regény egyszerre tobzódik hiteles részletrajzokban és misztikus képekben; némely része mikrorealista leírás, némelyik álomszerű és látomásos. Olykor egymásba is úsznak a korábban párhuzamosan futó realista és misztikus szálak, hogy csodák tanúja lehessen az olvasó. A regény egyfelől az élet élvezetének vágyáról szól, másfelől a végzet folytonos közelségéről, de olyan módon, hogy a cselekmény menetéből adódó feszültség egy különös szférába emelkedik, ahol együtt van a félelem és a remény. De mindvégig a tánc áll a szereplők tudatának előterében, a kifulladásig vagy halálig tartó tangó. Kiss Judit Ágnes többszólamú, különc alakokat fölvonultató, rendkívül szuggesztív nagyregénye a létezés végleteinek metaforája, egyben a tánc apoteózisa. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]