A kötet szerzője, Shirin Ebadi asszony iráni emberi jogi ügyvéd és aktivista, aki egész életében az országán belüli reformokért küzdött. Döbbenetes, megrendítő kötetében többek között az Iránban, még az ezredforduló után is életben lévő kiskorúak kivégzéséről is szó esik. Arról, hogy miféle
[>>>]
A kötet szerzője, Shirin Ebadi asszony iráni emberi jogi ügyvéd és aktivista, aki egész életében az országán belüli reformokért küzdött. Döbbenetes, megrendítő kötetében többek között az Iránban, még az ezredforduló után is életben lévő kiskorúak kivégzéséről is szó esik. Arról, hogy miféle középkori, kegyetlen módszerekkel végeztetett ki a kormány lopással vádolt gyerekeket, vagy ártatlanságukat elvesztett kamasz lányokat, hogyan torolta meg a házasságtörést, és milyen szolgai módon alárendelt, kiszolgáltatott helyzetben élnek a nők még napjainkban is. A szerző, aki mindez ellen felemelte a szavát, halálos fenyegetést kapott, ám Shirin Ebadit nem tudták elhallgattatni, mert az asszony továbbra is fáradhatatlanul harcolt a törvény előtti egyenlőségért, a szólásszabadságért, az emberi jogokért. 2003-ban Nobel-békedíjat kapott, és ezután megindult ellene a munkáját, törekvéseit teljességgel ellehetetlenítő hadjárat. Az állandó megfigyelések, megfélemlítések, valamint a családtagjait ért atrocitások (férjét megvádolták, nővérét és lányát letartóztatták) teljességgel lehetetlenné tették további munkáját. Miután teheráni irodáját lerohanták, bezáratták, majd minden vagyonától megfosztották, Angliába, önkéntes száműzetésbe kényszerült, jelenleg is Londonban él. A Szabadnak születtem, nemcsak Ebadi családjáért, és hazája demokratikus átalakításáért folytatott története, de Irán története is egyben, amely bemutatja az európai emberek számára kevéssé ismert világ az Iráni Iszlám Köztársaság rendszerének 1990-től napjainkig terjedő éveit, hétköznapjait és benne egy asszony küzdelmét, amellyel számos sorstársának adott hitet és reményt. Széles körű ajánlásra érdemes kötet. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]