A Portré és tabló alcím pontosan jelzi a szerző szándékát és módszerét, ugyanis egyrészt írói portrét fest Várkonyi Nándorról (1896-1975), másrészt alakját, gondolkodói rendszerét és művét elhelyezi a 20. századi magyar szellem- és irodalomtörténet kontextusában; voltaképp a pécsi írót és   [>>>]

A Portré és tabló alcím pontosan jelzi a szerző szándékát és módszerét, ugyanis egyrészt írói portrét fest Várkonyi Nándorról (1896-1975), másrészt alakját, gondolkodói rendszerét és művét elhelyezi a 20. századi magyar szellem- és irodalomtörténet kontextusában; voltaképp a pécsi írót és művelődéstörténészt a kapcsolatai bemutatásával helyezi el a maga korában. E szándék jegyében Nagy Imre három fejezetre osztotta munkáját. Az első rész (Portré) a gondolkodó és alkotó ember arcképe, éspedig saját írásai, jelentős könyvei, az általa művelt műfajok és az általa kultivált folyóiratok ismeretének tükrében. A szerző mindenekelőtt egy kései Várkonyi-mű, a Pergő évek (1975) alapján rekonstruálja hőse életrajzát; szól a Magyar Dunántúl (1944) című ?tájtörténeti összefoglalásáról?, azután irodalomtörténeti tárgyú írásairól, valamint Az írás és a könyv története (2001) című kötetéről, és külön alfejezetet szentel Várkonyi monumentális művének, a Sziriat-tetralógiának. A második rész (Tabló) Várkonyi Nándor személyi kapcsolatainak körképe; itt a szerző sorra veszi az író ama kortársait, akik hatással voltak rá, vagy ő volt nagy hatással rájuk; szól Hamvas Béláról, Kodolányi Jánosról, Weöres Sándorról és a pécsi írói kör tagjairól, Sásdi Sándorról, Dénes Gizelláról, Rajnai Lászlóról és Solymos Idáról, fölemlítve a munkásságuk legfontosabb karaktervonásait is. A harmadik rész (Az arckép változatai) Várkonyi pécsi intézményi kapcsolatait térképezi föl, így az egyetemmel, a Janus Pannonius Társasággal és a Sorsunk (1941-1948) folyóirattal. Nagy Imre tehát az írói életmű ? az alkotótársak ? intézményes kapcsolatok háromszögének keretében rajzol részletekben gazdag portrét Várkonyi Nándorról. Könyve a leghagyományosabb felfogású ?élete és műve? típusú monográfia, ami azonban annyiban több az előzményeinél, hogy egészen széles szellemi kontextusban ábrázolja hőse alkotói személyiségét, gondolkodói rendszerét. A szerző természetesen már a rendszerváltozás után, csonkítatlanul megjelent Várkonyi-műveket elemzi, rendre rámutatva, miben előzte meg az író a saját korát. Bemutatja Várkonyi valamennyi művelt műfaját, a tanulmány- és cikkírót, a kritikust, az eszme- és művelődéstörténészt, az irodalomtudóst, a folyóiratok munkatársát, a könyvtárost, és kivált, mint a Hamvassal és Kodolányival alkotott ?szellemi triumvirátus? tagját, miközben méltatja gondolkodásának meghatározóját, hatalmas ismeretanyagát, elmélyült tudását. Nagy Imre ugyan sok Várkonyi-szöveget elemez, viszont jócskán fölhasználja a korábbi szakirodalom megállapításait is, főképp abban a tekintetben, hogy pontosan elhelyezze könyve hősét a magyar eszme- és irodalomtörténetben. Így tehát a könyv széles horizontú szellemi perspektívában ábrázolja a 20. századi magyar irodalomtörténetnek azt a vonulatát, és e vonulat alakjait, amelyről és akikről a rendszerváltozás előtt keveset lehetett hallani. A szakirodalom jegyzékével kiegészített és archív fotókkal szemléltetett írói monográfia minden nagyobb irodalomtörténeti gyűjteményben elhelyezhető. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]