Az erdélyi származású Bartis Attila A kéklő pára című novelláskötete 1998-ban jelent meg elsőként. A szerző akkoriban a fiatalabb prózaíró nemzedék egyik legtehetségesebb alakja volt; ahhoz az írónemzedékhez tartozva, akiknek már a posztmodern is az esztétikai félmúltat jelenti. A 2007-ben javított   [>>>]

Az erdélyi származású Bartis Attila A kéklő pára című novelláskötete 1998-ban jelent meg elsőként. A szerző akkoriban a fiatalabb prózaíró nemzedék egyik legtehetségesebb alakja volt; ahhoz az írónemzedékhez tartozva, akiknek már a posztmodern is az esztétikai félmúltat jelenti. A 2007-ben javított utánnyomásban, további három elbeszéléssel kiegészített, és most újra megjelenő novellagyűjtemény azzal lepi meg az olvasót, hogy a szerző első novelláskötetéhez (A séta; legutóbb: 201721084) képest nagy cezúrát "ír vissza" alkotói pályáján.*** Ebben a kötetben ugyanis teljesen mást csinál, mint az az előző alapján elvárható lenne; ezekben a kevés mondattal építkező, frappáns, "tömör" stílusú írásokban a klasszikus magyar novellák hagyománya él tovább. A kötet alcíme - Hazugságok Bohumilnak és más történetek - azt látszik sugallni, hogy a novellák "hangütése" a cseh prózához hasonlítható. Holott inkább arról van szó, hogy Bartis Attila élménykörét Hrabal eszmei közelsége határozza meg. A valóság szintjei úgy jelennek meg a novellákban, hogy az olvasóban azt az érzést keltik, mintha ezeknek a szinteknek nem lenne közük egymáshoz. Tágabb kapcsolódási pontjaikat értelmezve azonban arra kell rádöbbenni, hogy nagyon is kötődnek egymáshoz, leginkább abban, hogy együttesük több nemzedékre kihatóan el tudja rontani az emberek életét. Az olvasó lassan megérti, hogy a szintek közötti átjárást biztosító "lépcsőfokokat" neki magának kell megépítenie az író által megteremtett fogalmi átjárhatóság segítségével. Sajátságos, csakis Európa keleti felén megtörténhető eseményeit csak az itt és most élők érthetik meg. Jó példa erre a Romániában, a diktatúra idején játszódó Károly című novella egyik alakja, a dilettáns költő, aki állandóan díszmagyarban parádézik. Környezete és az olvasó is azonnal lefordítja a szerző "rejtjelezett" üzenetét, azt ugyanis, hogy a szóban forgó illető, a leírt "jegyek" alapján csakis "tégla", azaz beépült ember lehet. A Tömörkény, Gozsdu, Krúdy és Csáth irodalmi hagyományait idéző novellákban olyan világ tárul fel, mely a történelem és a politika által végzetesen meghatározott, ám nem művi, csupán a tradíció és a nyelv által stilizált. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]