Az erdélyi magyar irodalmat az 1990-es években jelentősen megújító transzközép nemzedék alkotói az irónia jegyében sorra-rendre visszatérnek nyelvi gyökereikhez, a székely dialektushoz. Így tett Sántha Attila (Küsdeg nyüszkölések, 2004; Székely szótár, 2004), így tett Muszka Sándor (Sanyi bá.   [>>>]

Az erdélyi magyar irodalmat az 1990-es években jelentősen megújító transzközép nemzedék alkotói az irónia jegyében sorra-rendre visszatérnek nyelvi gyökereikhez, a székely dialektushoz. Így tett Sántha Attila (Küsdeg nyüszkölések, 2004; Székely szótár, 2004), így tett Muszka Sándor (Sanyi bá. Székely egypercesek, 2018), és így tesz Orbán János Dénes is, aki Székely nyeletlenségek alcímű novellás kötetében a stílusparódia szintjéig eljutó túlzásokkal használja a székely tájnyelvet. A transzközép íróinak kezén a nyelv is az irónia eszközévé válik, ezzel valóságszemléletük iróniáját az abszurditásig tudják fokozni.*** ?Irtózatos, borzalmatos, zákhányos egy hely ez az Erdély. Ejszen az is biztos, hogy nem a jó Úristen keze nyoma van rajta. Félrenézett szegény a teremtés közben, s Durumó íziben belepiszkolt a munkájába? ? e sorokkal kezdődik az elbeszélés kötet, amely afféle sötétbe játszó, mégis vidám paródiája az Erdély-mítosznak, a legendák földjéről szóló patetikus elbeszéléseknek, ugyanakkor magán viseli a jóízű, humoros elbeszéléseknek ama sajátosságait, amiket a székely íróklasszikusoktól (Tamási Áron, Nyírő József) jól ismerünk. Orbán János Dénes a sajátos erdélyi hagyományokat ? Drakula gróftól a Teleki grófokon át Orbán Balázsig ? ötvözi a mai kor sokszor pimasz kiszólásokban testet öltő cinizmusával (Véres képeslap Erdélyből); sistergő iróniával szól a székelyeskedő irodalomról, miközben maga szinte mesei tónusban ír ugyanígy (A zákhányos csoda). A Micimackó székelyes irályú parafrázisa (Misimackó), a teremtésmítoszok erdélyi változata (A gányolás könyűje), a vallásról szóló népies tanmese (Székely ökumenizmus), a Budapesten élő székely atyafi kínlódása (A lőcsös cinka), vagy épp a transzközép írónemzedékének mesébe ojtott története (Hófehérnépecske) ? mind az ironikus szemlélet és az ironizáló stílus példázata. Az író fenntartások nélkül alkalmaz régi és bevált toposzokat, mint például abban a történetben, amelyben az idős székely bácsi Budapesten rácsodálkozik a ?bühnagy? város emberi forgatagára (Vezesd még egyszer). Orbán János Dénes nemcsak sajátos valóságszemléletével, de nyelvével is a végletekig fokozza és karikírozza a székelység széltében élő mítoszát, nevezetesen azt a szembeállítást, hogy a természet romlatlan gyermeke értetlenkedve figyeli a nagyvárosi emberek ?nyüsletését?. Eközben az író visszafordítja az irodalmi világot a székely faluvilág modorába, és bőven él a góbés humor klasszikus íróktól ismert eszközeivel is. A kötet a magyar stílusparódia-irodalom jeles alkotása. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]