Újabb, ezúttal is szerelmi szállal átszőtt történelmi regénnyel jelentkezik a török szerző, Ayşe Kulin. A történet 1992-ben játszódik, Jugoszláviában, ill. annak épp szétváló utódállamaiban, bár időben néha visszakanyarodik az 1980-as évek második felébe is.*** A bosnyák származású Nimeta kissé
[>>>]
Újabb, ezúttal is szerelmi szállal átszőtt történelmi regénnyel jelentkezik a török szerző, Ayşe Kulin. A történet 1992-ben játszódik, Jugoszláviában, ill. annak épp szétváló utódállamaiban, bár időben néha visszakanyarodik az 1980-as évek második felébe is.*** A bosnyák származású Nimeta kissé megfáradt házasságban él férjével és két gyermekével. A bosnyák televízióban dolgozik tudósítóként, és így amikor kitör a háború, s Szarajevó ostrom alá kerül, rögtön az események középpontjában találja magát. Egyik megbízásának köszönhetően ismerkedik meg a Zágrábban dolgozó horvát újságíróval, Stefannal. Miközben pedig az egész országot feldúlja a háború, a korábban közös államban élő népeket felszítja a nacionalizmus, Nimeta magánéletén is eluralkodik a káosz... A háború eseményeit alapvetően bosnyák szemszögből bemutató regényt rövid történelmi utószó és a felhasznált irodalom listája zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
Pld.
Raktár
Rakt.jelzet
Lelt.szám
Info
Balatonboglár fiók :
1 kölcsönözhető, ebből 1 kiadva; nincs elvihető (nincs rá előjegyzés)