Parti Nagy Lajos lírai hőse, Dumpf Endre először a költő Grafitnesz (2003) című kötetében bukkant föl egy ciklus erejéig; most egy egész könyvben, 220 oldal mintegy 500 versében szerepel a ?létiparos? és ?őszológus?, hogy egy ?rahedli sötét töredékkel? vezesse be olvasóit az ?őszológia?   [>>>]

Parti Nagy Lajos lírai hőse, Dumpf Endre először a költő Grafitnesz (2003) című kötetében bukkant föl egy ciklus erejéig; most egy egész könyvben, 220 oldal mintegy 500 versében szerepel a ?létiparos? és ?őszológus?, hogy egy ?rahedli sötét töredékkel? vezesse be olvasóit az ?őszológia? melankolikus világába. A Létbüfé című terjedelmes verskorpusz egy kórházban játszódik, itt kezelik Dumpf Endrét, aki a sors elrendelése mellett valamiképp a létezés lehetőségeit, alternatíváit is megtestesíti. A mű egyetlen szövegfolyamként is olvasható, és akár különálló versenként. Parti Nagy lézengő hőse ismeri az életet, betéve tudja a magyar és a világirodalmat; egyszerre dilettáns költő és katartikus élmények előidézője; alig árul el magáról valamit, ugyanakkor képes akár szenvelegni is, érzelmi telítettséget árasztani maga körül. A versfüzér darabjai elégiaszerű, illékony versek, együttesük mégis egyetlen nagy kompozíció benyomását kelti, hiszen a kórházban és a kórház kertjében rengeteg ember megfordul, sok minden megesik ? ezek együttese pedig epikus természetű tablót sejtet. Az elégikus illékonyság mellett földközelien természetes ez a líra, miközben számos létfilozófiai utalást is tartalmaz: ?sok-sok füzetem van / csak tele kell írni / egyéb dolgom nincs is / plusz röntgenre járok / nagyjátékfilm készül / belső szerveimről? ? jelzi helyzetét Dumpf a szövegfolyam első etapjában. A szerző pedig ebbe a létbüfébe helyezi hősét, aki az olvasóval együtt választhat bármit ebből a verskínálatból, amely mindegyre az ősz hangulatát, az elmúlás gondolatát árasztja; Dumpf időnként beszél is a halálról, talán azért, hogy a kimondással elűzze magától a gondolatát. A költő egy fiktív versglóbuszt teremt, amely részleteiben reális, miközben rengeteg szürreális, groteszk és abszurd elem vonul föl a Létbüfében, amelynek strukturált nyelvezete is igazodik az elégikus szürrealizmushoz: ?bérclovak és / nektárpohár / elment a nyár / szemhéjmérleg / rolóhalál/ (?) / lánca csörög / talpra magyar / talpra horác / el a madár / fiaival / isa hamuc / isa porác?. Parti Nagy Lajos a hagyományos lírai toposzokat helyezi el ?szétírással? ? újraértelmezéssel -- keletkezett műve világába, amely eredeti és organikus versglóbusz, a magyar elégiaköltészet hagyományának sajátos folytatása, miközben radikálisan újat jelent a magyar költészet ?őszikés? vonulatában. A verssorokban százszámra bukkannak föl a magyar líratörténet ismerős fordulatai, szintagmái, ugyanakkor a költő rendre új jelentéseket tulajdonít ezeknek a szóképeknek. A hagyomány és az újítás egymást igazolja és erősíti e szövegkorpuszban, amely végső levezetésében a lét hanyatlásának monumentális megjelenítése. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]