A magyar származású német írónő új novellás kötete tíz elveszett, magányos ember története. Egytől egyig különc alakok, csaknem bolondos figurák, akik leginkább a pillanat örömeit hajszolják, miközben nincsenek igazán távlatos céljaik. A tíz önálló történet összefűző érzelmi szála a veszteség   [>>>]

A magyar származású német írónő új novellás kötete tíz elveszett, magányos ember története. Egytől egyig különc alakok, csaknem bolondos figurák, akik leginkább a pillanat örömeit hajszolják, miközben nincsenek igazán távlatos céljaik. A tíz önálló történet összefűző érzelmi szála a veszteség érzése, a zsákutcába jutott élet kudarcának fölismerése. Az első novella (A hal úszik, a madár repül) főhősét, Marathon Mant fényes nappal, az utcán rabolják ki, a tolvaj elfut a táskájával, az áldozat pedig utánaered, és hosszan-hosszan üldözi. Az ágrólszakadt, drogfüggő Tim a szerelmét veszíti el két kábulat között (Szerelmes ufók); a portugál panziósnak meg le kell mondania gyönyörű antik ágyáról és szőke barátnőjéről (A portugál panzió). A vesztes emberek természetesen nemcsak hiányérzetükkel, de önmagukkal is küzdenek, aztán nehéz helyzetükben pótszereket keresnek, alkoholt, drogot, mániáikba merülnek vagy a képzőművészeti alkotómunkába menekülnek, festenek, fotóznak. ***Terézia Mora csaknem minden szereplője ? felnőtt koruk ellenére -- kissé infantilis, mert nem tudnak beilleszkedni a társadalom rendjébe, vagy azért, mert nem értik annak működését, vagy csak egyszerűen nem akarnak beállni a taposómalomba. Esetlen bájuk hamvasságát azonban lerontja, hogy sokszor nem őszinték, a napi csalafintaságokon túl abban a tekintetben is megjátsszák magukat, hogy komoly felnőtteknek akarnak látszani. Az írónő sajátos módon ábrázolja elveszett hőseit; olykor váltogatja a nézőpontokat, egyszer kívülről láttatja őket, máskor meg a fejükbe lát és a gondolataikat közvetíti. Olykor csapongó narrációjával is érzékelteti azt a kuszaságot, ami antihősei rendezetlen életét a legadekvátabban fejezi ki. Ebben a kusza világban mindenki keres valamit vagy valakit: Marathon Man a táskáját, Tim a barátnőjét, más egy régi londoni ismerősét vagy a temetőben egy gyerekkori barátja sírját (Perpetuum mobile). Vagyis az írónő főszereplőinek életprogramja a keresés lesz, épp ezért a novelláknak nincs is igazi megnyugtató befejezése, nincs katartikus hatású vége, netán csattanója vagy lekerekítése; csak a sors darabkái és a pillanat élettényei maradnak. A bolyongó, kereső szereplők kusza élete összességében melankolikus, elégikus hangulatot áraszt, hiszen sorsuk reménytelenül megoldatlan marad. Ez az elégikusság, e szomorúság azonban nem lebegő, homályos képekben mutatkozik meg, az írónő nagyon is igyekszik hihetően pontossá tenni történeteit, percre megjelöli, mikor indul a vonat, mikor ér véget az éjszakai műszak, a főhős milyen ételeket fogyaszt a kifőzdében, vagy épp tüzetesen leírja arcvonásait. Vagyis a pillanatok konkrétumaiban mutatja föl a kereső szándékú, tétova élet homályba vesző képeit. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]