Liu Cixin már nyolc alkalommal nyerte el a tudományos-fantasztikus irodalom művelőinek adott legrangosabb kínai díjat. Eddigi életművének csúcsa kétségtelenül A háromtest-trilógia, amelynek első kötete (A háromtest-probléma, 201701185) nem véletlenül az első Hugo-díjat nyert kínai regény. A jelen
[>>>]
Liu Cixin már nyolc alkalommal nyerte el a tudományos-fantasztikus irodalom művelőinek adott legrangosabb kínai díjat. Eddigi életművének csúcsa kétségtelenül A háromtest-trilógia, amelynek első kötete (A háromtest-probléma, 201701185) nem véletlenül az első Hugo-díjat nyert kínai regény. A jelen folytatásban (Sötét erdő) kiteljesedik az idegen lényekkel való kapcsolatfelvétel, a science fiction egyik legnépszerűbb, egyben egyik leginkább korlátok közé szorított toposza.*** A Föld teljes lakossága tisztában van vele, hogy az idegenek hajói úton vannak a naprendszerünk felé. Négyszáz év múlva fognak megérkezni, és akkor elözönlik és leigázzák a bolygónkat. Az idegenek földi segítőit már sikerült legyőzni, de itt vannak közöttük a sophonok. Ezeknek a szubatomi részecskéknek a segítségével a trisolarisiak mindent le tudnak hallgatni, így sebezhetővé válik az érkező flotta elleni védelmi terv is. Az emberi elme marad egyedül hozzáférhetetlen az idegenek számára ? erre épül a falképző projekt. Négy kiválasztott ember megkap minden létező erőforrást, hogy egyenként előálljanak egy-egy titkos tervvel, amelybe senkit sem avatnak be, nehogy a sophonokon keresztül az ellenség is megneszelje a részleteket. A négy falképző közül hárman befolyásos államférfiak és tudósok, egyet azonban előzőleg senki se ismert. A kínai Luo Ji csillagász és szociológus számára hamar kiderül, hogy a négy falképző közül ő az egyetlen, akinek a trisolarisiak a halálát kívánják. Liu Cixin műve számos komoly filozófiai kérdést tárgyal, mint például az univerzumon túli világ, vagy a tér-idő kapcsolat. Ugyanakkor nem csupán elvont filozofálásról van szó, hanem cselekményes, izgalmas és elgondolkodtató alternatív valóságról. A 2008-ban íródott második kötet után a 2010-es zárókötet, az Örök halál különleges megoldásokat és befejezést ígér. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]