Brunhilde Pomsel három éven keresztül dolgozott titkárnőként Goebbels propagandaminisztériumában, közvetlen tanúja volt a náci propagandagépezetnek. A sors iróniája, vagy talán különös üzenete, hogy Pomsel százhat esztendősen, 2017. január 27-én a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjára virradó éjjelen   [>>>]

Brunhilde Pomsel három éven keresztül dolgozott titkárnőként Goebbels propagandaminisztériumában, közvetlen tanúja volt a náci propagandagépezetnek. A sors iróniája, vagy talán különös üzenete, hogy Pomsel százhat esztendősen, 2017. január 27-én a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjára virradó éjjelen hunyt el. Hosszú ideig hallgatott élete legdöntőbb időszakáról, mígnem több mint száz évesen 2013-ban hajlandó volt harminc órás interjút adni, mely Egy német sors címmel került bemutatásra a Müncheni Nemzetközi Filmfesztiválon 2016-ban, ez évben még egyszer mikrofon elé ült, betekintést engedve belső vívódásaiba. Thore D. Hansen német újságíró ezt az anyagot dolgozta fel időrendi sorrendbe állítva az eseményeket. Pomsel vallomásainak érdekessége, hogy mindvégig tagadja bűnösségét, arra hivatkozva, hogy ugyanúgy, mint a többi német, egy nagyon korlátolt világban élt, a minisztériumban szigorúan elzárták az információkat a különböző irodák munkatársai elől. Ugyanakkor színes és eleven, bár meglehetősen visszafogott képet fest a mindennapokról. Kedvesen ír egykori zsidó főnökéről és zsidó barátnőjéről, Eva Löwenthalról, aki egyszer csak eltűnt az életéből. Csak a háború után, ötéves orosz fogságból visszatérve tudta meg, hogy Eva, akiről azt hitte elköltözött, vagy az elnéptelenedett falvakba költöztették a többi zsidó honfitársukkal, ahogy a propaganda hirdette, koncentrációs táborban halt meg 1945 elején. Pomsel hivatalból jelen volt Goebbels híres beszédén a berlini sportcsarnokban, amikor a sztálingrádi vereséget követő pánikhangulatban meghirdette a totális háborút. ">Akarjátok a totális háborút?< >Igen!< Egyértelmű volt az igen. (...) Úgy hatott, mint egy természeti csapás. A tömeg nem tehetett róla. És valószínűleg maga Goebbels sem. Mintha ő maga sem fogta volna föl, hogy mit idézett elő, legalábbis nekem úgy tűnt. Mint egy olyan kis láng, amelynek fogalma sincs, milyen lehetőségek rejlenek benne, és akkor ez az őrjöngő tömeg. Ó, istenem, ennyi erővel akár rá is ronthattak volna, és akár végezhettek is volna vele." Így írja le a nevezetes nap benyomásait. Ugyanez az egyszerre közeli és távolságtartó nézőpont jellemzi az emlékezés hangvételét, az utca emberének közönyét hangsúlyozva, a mai tévénézőknek a mostani szíriai háborúhoz való viszonyulását hozva fel példának az akkori német emberek és a maga mentségére. Sok kérdést, érzelmet felkavaró, tanulságos olvasmány, melynek végén Thore D. Hansen utószava olvasható, aki a mai világpolitika radikalizálódásának kontextusába helyezve értelmezi Pomsel visszaemlékezéseit. Széles körben ajánlható, könyvészetileg is igényes kötet. [<<<]