A francia történész 1840-ben Párizsban feleségül vette gróf Teleki Emmát, így került kapcsolatba a magyarsággal, illetve Erdéllyel, amelyet nagyon megkedvelt, számos utazást tett a tájain, és magyarul is megtanult. Így született meg 1845-ben ez a vaskos útirajza, amely voltaképp a ?turista   [>>>]

A francia történész 1840-ben Párizsban feleségül vette gróf Teleki Emmát, így került kapcsolatba a magyarsággal, illetve Erdéllyel, amelyet nagyon megkedvelt, számos utazást tett a tájain, és magyarul is megtanult. Így született meg 1845-ben ez a vaskos útirajza, amely voltaképp a ?turista történész? hibrid műfajú könyve, afféle históriai nézőpontú országismereti kalauz, amelynek francia szerzője nem úgy tekint Erdélyre, mint valami kelet-európai egzotikumra, hanem annak teljes és mély megismerését óhajtja. A maga egészében akarja megérteni Erdélyt és annak népeit; szinkrón és diakrón módszerrel méri föl tájait. A szerző közel húsz utazásának tapasztalatairól számol be; megfordul Kolozsvárott, Kalotaszegen, Torda és Torockó vidékén, Nagyenyed és Balázsfalva környékén, eljut Gyulafehérvárra, Dévára, Szászvárosba, Fogarasra, Brassóba, kirándul Háromszék megyébe, Marosvásárhelyre, Besztercére, Radnára, Szamosújvárra. Ma már nem tudni, pontosan mikor, merre járt, útirajza állomásainak sorrendje fiktív, ugyanakkor mindenütt igyekezett a lehető legjobban megismerni az adott vidék múltját, amihez forrásmunkákat is fölhasznált Anonymustól Bonfiniig, Bethlen Miklós önéletírásától a Teleki-család levéltárában őrzött dokumentumokig. Így De Gerando minden tájegység históriáját és a hozzá kapcsolódó jeles személyiség (Hunyadi János, Martinuzzi György, Bethlen Gábor, Thököly Imre és mások) életrajzát is föltárja. Belemélyed a románság származásának kérdésébe, elemzi a francia udvar kurucokat támogató politikájának motivációit, Erdély és a Habsburgok kapcsolatának történetét. Ugyanennyire érdekli a népélet, megismeri az arisztokratákat és az egyszerű pásztorokat; foglalkozik az építészettel, a bányászattal, a viseletekkel; megnézi a helyi nevezetességeket, fölkeresi az iskolákat és a természeti látványosságokat. De Gerando rokonszenvvel ábrázolja a magyar nép múltját a honfoglalástól saját koráig; elismerően szól a magyar faj ?egyfajta természetes nemességéről?, a magyar nyelv gazdagságáról, a magyar katona vitézségéről. Művében természetes módon együtt látszik a jelen és a múlt, a természeti táj és az épített környezet, a társadalom rajza és a jeles személyiségek portréja. A korabeli illusztrációkkal szemléltetett kiadványhoz a fordító és szöveggondozó Gajda Péter írt tanulmány értékű bevezetést; a kötetet bibliográfia zárja. Auguste De Gerando 19. század derekán született műve a magyar országismereti irodalom igen fontos darabja. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]