Polcz Alaine posztumusz megszerkesztett önéletírása három forrásból állt össze: a férje, Mészöly Miklós hagyatékában talált szövegekből, egy magnóra mondott emlékezésből és egy befejezetlenül maradt életinterjúból. A szerző az erdélyi önéletírói hagyománytól is inspirálva, valamint a pszichológus   [>>>]

Polcz Alaine posztumusz megszerkesztett önéletírása három forrásból állt össze: a férje, Mészöly Miklós hagyatékában talált szövegekből, egy magnóra mondott emlékezésből és egy befejezetlenül maradt életinterjúból. A szerző az erdélyi önéletírói hagyománytól is inspirálva, valamint a pszichológus önelemző szándékától vezettetve emlékezik élete első évtizedére. Ahogy írta: "Megmaradtak és āleültekà bennem a dolgok. A felnőttek világa mindig egy másik világ volt, amit csak bizonyos távolságtartással vettem tudomásul". Polcz Alaine háromtól nagyjából tízéves koráig emlékezik élete megőrzött epizódjaira, gyermekkora emberi környezetére és helyszíneire. Az 1920-as évek derekától idézi föl szülővárosa, Kolozsvár helyeit, lakásaikat, azután rövid bukaresti tartózkodása halovány emlékeit, végül a Vízaknán telt időket. Memoárjának két szembeötlő vonása van. Egyrészt a gyermeki fejjel rögzült emlékeit a lehető legautentikusabban idézi föl; csak arról vall, amit akkor látott, tapasztalt, gondolt és érzett; egészen ritkán tekint vissza utólagosan értelmező fölnőttként a múltra. Másrészt - és ebből következően -- nehéz gyermekkorát, családja nyomorúságát, ma már elviselhetetlennek tetsző életkörülményeit gyermeki naivitással, derűvel és bizalommal emlegeti. Édesapja ugyan ügyvéd volt, de román nyelvtudás híján keveset keresett, nem mellesleg családjával alig törődött, rendszerint valamelyik titkárnőjével élt együtt. Polcz Alaine-t és testvéreit a folyton gürcölő édesanya tartotta el, illetve a szűkebb-tágabb rokonság nevelte föl. Jellemző, hogy csak Kolozsváron, néhány esztendő alatt tizenhétszer költöztek albérletekbe, rokonokhoz, ismerősökhöz. A szerző aprólékosan, hatásos fölidéző erővel ábrázolja e lakásokat, a környező utcákat, az itt élő emberek, rokonok arcát, és valami múltba révedő, egyben gyermeki önfeledtséggel idézi meg a szomorú vagy épp lehetetlen élethelyzeteket, a családtörténet időnként egészen groteszk epizódjait. A ma már elképzelhetetlenül nyomorúságos körülmények ellenére boldog gyermek volt, aki pompásan föltalálta magát a maga kis világában, de aki vajmi keveset értett a fölnőttek világából. E néhány év története olyan, mint egy zárt burokban tenyésző mikrovilág aprólékos rajza. Amely kisvilág a maga szánalmassága ellenére is otthonos melegséget, szeretetet árasztott. Polcz Alaine most először megjelenő, gyermekkorát megidéző memoárja méltó ?párja? az Asszony a fronton (1991) című megrendítő emlékezésének. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]