| Kivonat: |
Szabó T. Anna költészete két líratörténeti fölismerésen alapszik: azon, hogy a vers valamit kijelent, megnevez, meg azon, hogy a vers számára a nyelvi alak nem csupán a megjelenítés formai eszköze, de a műfaj lényegéhez tartozik. Ezeket tudva érdemes szemlélni új kötete darabjait, amelyek a világ
[>>>]
Szabó T. Anna költészete két líratörténeti fölismerésen alapszik: azon, hogy a vers valamit kijelent, megnevez, meg azon, hogy a vers számára a nyelvi alak nem csupán a megjelenítés formai eszköze, de a műfaj lényegéhez tartozik. Ezeket tudva érdemes szemlélni új kötete darabjait, amelyek a világ kétpólusú jellegéről szólnak, és a végletek összefüggéseit tárják föl. Szabó T. Anna a dichotómiákban megnyilvánuló ellentéteket éppen úgy ábrázolja, mint az összefüggésüket.*** Vizsgálja mi a különbség, illetve a közös a szenvedélyben és a szenvedésben; miképp függ össze az ember szabadságvágya azzal, hogy közben ragaszkodik a csapdáihoz; milyen érzés a mámor és a gyász, az odaadás és a kiszolgáltatottság, az áhítat és a keserűség; hogyan függ össze a kép és az álom. Kétpólusú a világ ? mondja a költőnő, és mintha ebből mutatna kiutat: ?Élek a szegletek közt / nyüszítés, alleluja: / hol fanyar nyomorúság, / hol vén, hol élesebb -- / életlen tágassága / nincs, csak a belső térnek? (Álmodott kétsorosra). Sokféle alakzatban, hagyományos és újszerű formákban beszél a maga megnevező, kijelentő módján a létezés megannyi kettősségéről, a szemben álló végletekről vagy épp az összeegyeztethető pólusokról: ?Kivágott fa törzsén állni, kétszáz éves fává válni? ? írja félsoros rímelésű, lüktető ritmusú versében (Lüktetés). Máskor meg szaggatott sorokkal érzékelteti a világ dúlt állapotát: ?A forgás közepén / az örvény közepén / az undor közepén / a fájás közepén / az ordításban / a szaggatásban / a sírásban és siratásban? (Űr). A versek alaki sokszínűségét, a szerző szemléletét és főbb motívumait a kötet cikluscímei is jól jelzik: A nyelv; Közel; A sár zsoltáraiból; Sirató; Helyzetjelentés; Énekelt balladák. A motívumok sokszínűségét tovább gazdagítják a megjelenített kulturális tartalmak, az antik hagyományoktól (Perszephoné) Esterházy Péterig (Egész). Szabó T. Anna verselése valahol a Nyugat és az Újhold hagyományvonulatában helyezkedik el, és az ambíciója is az előzményekhez méltó: úgy megnevezni és értelmezni a világ dolgait, hogy a mű kiutat is mutasson a lét örökös dilemmái közül: ?Tüzet viszek, dobogok. / Didergek és dadogok. / Könnyű láng, nehéz teher. / Égek, mégse égek el? (A vér dala). A részletek pontos megjelenítése az egész megragadását szolgálja, és miközben a költőnő plasztikus képekben mutatja föl a világ bonyolultságát, aközben rávilágít a kiigazodás, a kiútra találás emberi igényére (Útravaló; Kapcsolatok; Kő kövön; Keretek). Szabó T. Anna újabb versei ? miként egész lírája ? a kortárs magyar költészet jelentős teljesítménye. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]
|