Az amerikai író 1996-ban megjelent második regényét az X-generáció Ulyssesének is nevezik, részint a kultusza, részint meg amiatt, hogy miként James Joyce regényét, úgy erre is sokan hivatkoznak, de kevesen olvasták végig. Wallace disztópiája az ezredforduló előtti Amerika nyomasztó képét rajzolja   [>>>]

Az amerikai író 1996-ban megjelent második regényét az X-generáció Ulyssesének is nevezik, részint a kultusza, részint meg amiatt, hogy miként James Joyce regényét, úgy erre is sokan hivatkoznak, de kevesen olvasták végig. Wallace disztópiája az ezredforduló előtti Amerika nyomasztó képét rajzolja föl, miközben szinte hisztérikus siker övezte a regényt, afféle hipszterbibliává vált.*** A szomorú hangulatú könyv címe egy titokzatos filmre utal, amelyet, ha egyszer valaki megnéz, soha nem vágyik másra; és a bárgyú képernyő-révület úgy legyöngíti a nézőt, hogy egész lénye elsorvad és belepusztul. A regénymonstrum a nem túl távoli jövőben játszódik, amikor Kanada, az USA és Mexikó egyetlen államszövetséget alkot; két helyszíne pedig egy elit teniszakadémia, illetve egy szenvedélybetegekkel foglalkozó rehabilitációs intézet. A hatalmas szuperállamot egy agresszív, populista médiaceleb irányítja, míg a québeci szeparatisták a rejtélyes filmre vadásznak, hogy ernyesztő, pusztító hatását a maguk céljaira használják föl. Wallace regénye egy szövegmonstrum, ezer oldal, amelyet majdnem négyszáz magyarázó jegyzet kísér. Stílusa ? mint kritikusai megállapították ? ?hisztérikusan realista?, olyan posztmodern szöveg, amelyben ott bujkál Zola naturalizmusa, Kurt Vonnegut kompozíciós módszere; vannak hiperrealista és hallucinogén-látomásos részei, mesélős narráció és tudatfolyam-megjelenítés váltogatja egymást. Az összkép pedig nyomasztó: a szórakoztatás-szórakozás függőséget okozó spirálját ábrázolja, hatalmas tablóképe a kommercializálódó köznapoknak, látlelete az önmagától megrészegült ember szorongásainak, fóbiáinak és önfeledtségének. Ugyanakkor az író jószerével csak kérdéseket tesz föl, mint például: miért uralja a tömegek életét a szórakozás utáni vágy; miképp hat az emberi kapcsolatokra a média bódító hatása; mit árul el az emberről kedvenc szórakozási formája? A gigantikus mű olvasója egyrészt nyakig merül a ?90-es évek Amerikájának hangulatába, amelynek hamburgeres és music-televíziós feelingje a könyvben tipikusabb és jellegzetesebb, mint a valóságban volt. Ráadásul amit Wallace disztópiaként mutatott be a ?90-es években, abból mára sok minden már valósággá vált, hiszen rengeteg ember a virtuális világ rabja, akinek a tudatában keveredik a valóság és a mámorral fogyasztott médiatartalom. A regényt az USA-ban úgy reklámozták: ?Elég vagy ehhez, olvasó?? David Foster Wallace gigantikus szövegkorpusza valóban olvasót próbáló regény. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]