1869-ben egymástól függetlenül két tudós is felvázolta a periódusos rendszer alapjait: Mengyelejev és a német Julius Meyer egyaránt olyan táblázatot készítettek, amely tömegük szerint rendszerezte a kémiai elemeket. Mivel az orosz tudós pár héttel megelőzte Meyert, ezért a felfedezés joga őt
[>>>]
1869-ben egymástól függetlenül két tudós is felvázolta a periódusos rendszer alapjait: Mengyelejev és a német Julius Meyer egyaránt olyan táblázatot készítettek, amely tömegük szerint rendszerezte a kémiai elemeket. Mivel az orosz tudós pár héttel megelőzte Meyert, ezért a felfedezés joga őt illette, s így a PE-rendszer is az ő nevét viseli; az elemek megjelenése időközben úgy finomodott, hogy proton- és elektronszámukat, illetve ismétlődő kémiai tulajdonságaikat egyaránt figyelembe veszi. Ismerete a reáltudományokban alapvetőnek számít, s így tanítják az általános iskolában is. A jelen kiadvány éppen ennek a korosztálynak készült: azoknak a gyerekeknek, akik most ismerkednek a kémiával, a periódusos rendszerrel, és szívesen olvasnának a témáról többet, érdekesebbet, mint a sulis tananyag. A bevezetőt követően önálló fejezetekben kerülnek tárgyalásra olyan témák, mint a hidrogén, az alkáli-, az alkáliföld- és az átmenetifémek, a lantanoidák és aktinoidák, a bór-, szén-, nitrogén-, oxigén- és halogéncsoport, valamint a nemesgázok. Az egyes részeken belül a PE-rendszer sorrendje szerint ismerkedhetünk meg egy-egy oldalpáron az elemekkel: a rövid, lényegre törő, olvasmányos szöveget megannyi színes kép, magyarázó ábra kíséri. A kiadványt fogalomtár és mutató zárja. Beszerzése iskolai és gyermekkönyvtárak számára egyaránt javasolható. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]