A cseh író polemikus könyve A Picasso. Peace and Freedom (Picasso. Béke és szabadság) című Londonban, majd a bécsi Albertinában látható, brit művészettörténészek által összeállított 2010-es kiállítás szellemiségére válaszul született.*** František Mikš, az egykori szamizdatos értelmiségi,   [>>>]

A cseh író polemikus könyve A Picasso. Peace and Freedom (Picasso. Béke és szabadság) című Londonban, majd a bécsi Albertinában látható, brit művészettörténészek által összeállított 2010-es kiállítás szellemiségére válaszul született.*** František Mikš, az egykori szamizdatos értelmiségi, megdöbbenve figyelt föl arra, mennyire működik ma is az avantgárd művészek renoméját kihasználó egykori szovjet propaganda, miként állította be a kiállítás Picassót a béke követeként, csupa kommunista ideológust idézve a kiállítási katalógus szövegeiben. František Mikš megrémülva hallgatta - miként előszavában fogalmaz - milyen lelkesen magyarázták az osztrák tanító nénik az iskolás csoportoknak, "hogyan harcolt a békéért a nemes lelkű festő, hogyan próbálta meghiúsítani a kapitalista imperialisták (!) háborús terveit". Ez indította arra, hogy az európai avantgárd művészet három nagyon különböző karriert befutott emblematikus alakjának pályafutását megrajzolja a politika és a művészet, az önérvényesítés és az ideológiai harc sajátos összefüggésrendszerében. Kazimir Malevics ukrán származású bolsevik művész volt, az orosz forradalom egyik művészeti ideológusa, akit a harmincas években letartóztattak, majd kiengedték ugyan, de egészsége megromlott, majd néhány év múlva meghalt, szuprematizmusa pedig a szocialista realizmussal vívott küzdelemben végképp alulmaradt. Georg Grosz német kispolgári közegből jött, félárván megtapasztalta a német nagyvárosok szegénységét, kérlelhetetlen embergyűlölő lett, küzdött Németország bolsevizálásáért, ám később az Egyesült Államokban szakított elvtársaival, és őszintén lelkesedett az amerikai demokráciáért. Pablo Picasso ugyanakkor 1944. október 4-én egy látványos akció keretében lépett be a kommunista pártba, művészi sikereiben pedig a párt és a baloldali propaganda aktívan támogatta. "Malevics, Grosz és Picasso: három összehasonlíthatatlan temperamentum, három különböző sors. Az első elvakult látnok és szovjet művész (bár a szívében ukrán). A második mizantróp és tipikus pomerániai német. Vilmos császár végéhez érkező korának és a weimari köztársaság viharos időszakának cinikus gyermeke. És végül a harmadik: az önreklám mestere és a művészet kaméleonja. Bár nem volt francia, ő lett a háború utáni Párizsban a modern művészet ikonja." Ez a kritikus hang jellemzi František Mikš pazarul illusztrált, a korszak hangulatát megidéző tipográfiával készült, igényes könyvét, mely arra int, ne dőljünk be a külsőségeknek, és amely ezzel együtt természetesen vitára indíthatja a téma kutatóit. Érdemes széles körben ajánlani a huszadik századi modern művészetek iránt érdeklődőknek. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]