A József Attila-díjas költő új kötete egyedi színfolt a kortárs magyar lírában - két okból is. Egyrészt a kötet belső fölépítése szembeötlően sajátos, hiszen egy Dunáról szóló verssel kezdődik és egy Nílusról szólóval végződik, azt sugallva, hogy a két folyó között "minden ártér", azaz minden a   [>>>]

A József Attila-díjas költő új kötete egyedi színfolt a kortárs magyar lírában - két okból is. Egyrészt a kötet belső fölépítése szembeötlően sajátos, hiszen egy Dunáról szóló verssel kezdődik és egy Nílusról szólóval végződik, azt sugallva, hogy a két folyó között "minden ártér", azaz minden a költészet terrénuma. Másrészt abban a tekintetben is sajátos a kötet anyaga, hogy szerzője határozott törekvése, hogy 21. századi módon állítsa vissza az epikus költészet 20. században elveszett népszerűségét. Azét a verstípusét, amely - kivált Arany Jánosnak köszönhetően - a korábbi évszázadok meghatározója volt. ***A Dunáról szóló nyitó darab (Rakpartos ballada) csaknem prózai lendülettel előadott életkép, amelynek a páros rímű, kétsoros strófák sodró lendületet adnak, olyan, a témától szinte független dinamizmust, ahogyan a rakpartról lenéző bámészkodó tekintetét magával ragadja a folyó. És miközben "paradox módon" az állókép lendületes előadású lesz, e dinamikát tovább fokozza a költő önelemző gondolatainak ritmusa. A záró vers (Nílus) egészen más típusú, leíró költemény, amely szellemes képekkel, frappáns metaforákkal és hasonlatokkal festi le a Nílus belső - a lírai alany tudatában megjelenő - képét. Így: "ébredtél már egy hatezer / kilométer hosszú csúszdán / takaró nélkül párologva / egy majdnem eltelt délelőtt / két sistergő part között"; vagy így: "pusztába kivonult remetefolyó / erős, szívós, aszkétikus folyó, / megbízható, türelmes folyó, / jó szülő". E darab sajátos megoldását pedig az jelenti, hogy a vége képvers formájában ábrázolja a több ágra szakadt Nílus-delta térképszerű látványát. A Duna és a Nílus közötti "ártérben" két ciklus (Délig; Estig) darabjai olvashatók. Kemény István rendszerint egyes szám első személyben közli észleleteit, gondolatait, meglátásait - érzelmeit azonban nem! --, amelyek sokszor valamilyen közéleti tartalmat, társadalmi mondandójú utalást hordoznak: "Valószínűtlenre szelidítve / csordában élek Bulgáriától Normandiáig" (Növényevők dala); "Légy harcos, de egész életedet úgy éld, / hogy az igazság jöhet le ellensúlyként / onnan, ahova liftezel" (Személyi edző utasításai). A költő számos verstípust alkalmaz, a klasszikus rímes strófáktól a szabad versen át az epigrammáig, a drámai dialógusokkal átszőttektől (Helyszínelők vitája) az egyszavas sorokból állókig (A leglassúbb teve tánca), vagy a szójátékos megoldásokig (A terv). Az egész kötet tehát csakugyan arra bizonyság, hogy valóban "minden ártér" (Gergelyiugornya, képeslap), hiszen az egész emberi létezés és kultúra a folyóvizekhez köthető, a vízből származik minden élet és még a hun fejedelmet is a folyó medrébe temették (Különleges osztag álma). Kemény István új verses kötete a kortárs magyar líra egyéni megoldásokban bővelkedő, nagyon karakteres produkciója. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]