Bizonyára sokak emlékében él még a mára már "kultuszfimmé" érett "Vissza a jövőbe" című mozifilmsorozat, amelyben az kissé örültnek látszó professzor időgépe segítségével, Martinnal együtt utazgat a különböző évszázadok között. Nos, ez a film, a kötet végén olvasható szerzői bemutatkozás szerint
[>>>]
Bizonyára sokak emlékében él még a mára már "kultuszfimmé" érett "Vissza a jövőbe" című mozifilmsorozat, amelyben az kissé örültnek látszó professzor időgépe segítségével, Martinnal együtt utazgat a különböző évszázadok között. Nos, ez a film, a kötet végén olvasható szerzői bemutatkozás szerint nagy hatással volt Gallay-Nagy Krisztinára is, aki most újragondolta a történetet és a mai fiatalok számára írt egy élvezetes, humorral teli remek kis történetet. ***A főszereplő, Natalie Bat kamaszlány, aki imádott rock együttesének fotóival tapétázza ki a szobáját, és főként a banda vezetője, Adrian Arron iránt táplál gyengéd érzelmeket. Ha csak ránéz a huszonéves rockzenész fotójára, máris átjárja testét és lelkét az édes borzongás. Nat édesapja feltaláló, aki egy működőképes időgépet hozott létre, ám a konkurens cég, a Lampton Technologies el akarja tőle lopni találmánya ötletét. Ekkor nem marad más hátra, az apa megkéri Natit, hogy azonnal csomagoljon, és találja ki gyorsan, időben hova repüljenek az időgéppel. A lány úgy gondolja, hogy csak néhány évvel kell visszamennie ahhoz, hogy az imádott Adrian Arronnal egyidős lehessen. Remekül sikerül az utazás, másnap már a fiúval egy osztályba jár, és a későbbiekben Poison of Love néven világhírűvé vált banda valamennyi tagjával megismerkedik. A kamaszfiúk, Billy Leroy a későbbiekben gitáros, Damon Lesser dobos, Brian Arron, Adrian testvére még mit sem sejtenek arról, hogy alig egy évtized múlva lábuk előtt hever majd a popvilág. A fiúk megkedvelik Natalie-t, aki minden képzeletét felülmúlóan boldog, hiszen Adrian is gyengéd érzelmeket táplál iránta. Egy napon azonban belehasít a felismerés, viselkedésével nem változtathatja meg a jövőt, ezért Adrian közeledésére azt mondja, ő valójában a lányokat szereti, leszbikus. Adrian megdöbben, és amikor Natalie színt vall és azt is elmeséli, hogy valójában a jövőből jött egy időgépen, minden összezavarodik a fiatalok körül?Jól megírt történet, amely a tizennégy éven felüli olvasóknak ajánlható. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]