Fodor Ákos 1968-ban végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát, majd több mint két évtizedig dolgozott a Zeneműkiadónál szerkesztőként, Élete és munkássága összefonódott a muzsikával ? erről tanúskodik ez a tematikus fölépítésű posztumusz kötete is, amelyben zenei ihletésű versei kerültek   [>>>]

Fodor Ákos 1968-ban végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát, majd több mint két évtizedig dolgozott a Zeneműkiadónál szerkesztőként, Élete és munkássága összefonódott a muzsikával ? erről tanúskodik ez a tematikus fölépítésű posztumusz kötete is, amelyben zenei ihletésű versei kerültek együvé. Bár költőként a haiku magyar mestereként tisztelték, e kötetébe változatos formájú versei kerültek, amelyeknek közös formai jegyei: a gondolati és érzelmi sűrítettség, esetenként az aforisztikus tömörség és a minimalista stílus.*** Például a hangszerről így ír: ?bár nagyon tárgy; kicsit személy / -- a Legcsodálatosabb Tárgyak egyike. / Tiszteld, gondozd, tanuld. Zenélj. / Játssz, de ne rajta ám, hanem vele? (A hangszer). A karmesterről ekként szól: ?Karmester, akit / nem a ZENE vezényel: / úrhatnám szolga? (Axióma). A kötet hét ciklusa a költő fölfogásában hét szólamot jelent. Az elsőben a zenéről, a hangszerekről, a karmesterről szól (Metaakusztika); a másodikban híres zeneköltőkről emlékezik meg: Mozartról, Brahmsról, Chopinről, Bachról vagy épp a zenetudós Pernye Andrásról (Visszhangok). Külön ciklust szentelt a dalnak (Dal-játék), valamint a zene és a szó, a muzsika és költészet kapcsolatának (Zene-szó). Talán e részben árul el legtöbbet önmagáról, például ekként: ?Új szemmel nézni / a régi képre: ez a / mi alkotásunk? (A teremtmény éneke). Fölveti a műértelmezés lehetőségeit és számol a korlátaival (Canto), említi a racionális gondolkodás és az érzelmi alapú muzsikálás dichotómiáját (Dallamka), meg az idő mindenütt és mindenkor érvényesülő hatalmát (Agg-dal). Az ötödik részben régi költőket idéz, leggyakrabban Shakespeare-t (Hang-szín); a hetedik részben az emberi hangról szól (Vox humana); az utolsó fejezetben (Zene-idő) olyan kérdéseket vet föl, mint a zene és a csönd viszonya (Autodiagnosis; Helyszíni tudósítás), vagy a zene és az idő kapcsolata (Zene ? idő). Mind a hét fejezetben, azaz szólamban a rá jellemző eszköztelenséggel, szűkszavúsággal ír, sokszor egy-két soros terjedelemben, aforisztikus tömörséggel, olykor nyelvi játékossággal ? mint például sajátos szóösszevonással (?Goethoven? ? Torlódás). Az Ünnepi Könyvhétre megjelent kis kötet éppen nem a haiku-költőt mutatja, hanem a minimalistát, illetve azt a Fodor Ákost, aki költőként sem szakadt el soha a muzsikától, mint ihlető forrástól. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]