Az ifjúság körében népszerű, József Attila-díjas Böszörményi Gyula kétéves korában tolószékbe kényszerült, attól kezdve átélte mindazt, amit egy testi fogyatékos gyermeknek a hatvanas és hetvenes években át kellett élnie. És mivel a családja is széthullott, gyermekotthonokban, egészségügyi   [>>>]

Az ifjúság körében népszerű, József Attila-díjas Böszörményi Gyula kétéves korában tolószékbe kényszerült, attól kezdve átélte mindazt, amit egy testi fogyatékos gyermeknek a hatvanas és hetvenes években át kellett élnie. És mivel a családja is széthullott, gyermekotthonokban, egészségügyi intézményekben élt, sokszor értelmi fogyatékos fiatalok között. Itt szerzett élményeiből született meg a Kucó című kisregénye (1991), amely 12 "beszélés", azaz fejezet sorában adja elő egy retardált fiú monológját, éspedig annak hibás beszédét fonetikusan rögzítve.*** Sajátos ellentmondásban van a gyermekpokol valóságképe és az előadásmód bumfordi bája, ezzel a kettősséggel közvetíti az író együgyű hőse egyszerű gondolatait, nem túl bonyolult érzéseit, változatos életepizódjait, naiv meglátásait. A fiú előadja, milyenek a "hüjék", akik nem tudnak semmit, csak zabálni és verekedni; elbeszéli, miféle emberek az ápolók, Manci néni nővérke és Feri bá, a karbantartó meg a főorvos úr. A szerző hihetetlen stílusérzékkel rögzíti a visszamaradott tudatú fiatal nyelvét, miközben sosem enged az olcsó poénok hatásvadász csábításának. Műve hiteles tükörképe annak, hogy a retardált fiatal milyennek látja - a maga együgyű emberségével - az őt körülvevő szűk világot; visszaadja azt a kevéske és szimpla tapasztalatot, amit e zárt világban szerzett meg. Zárt, szűk és sekélyes világ ez, ám a redukált előadásmód ellenére - vagy épp azért - az olvasóban szánalmat, megindultságot kelt. A 12 "beszélés" monológjainak mindegyike után olvasható egy-egy géppel írt Jegyzetlap, amely hűvös, objektív híradás, afféle hivatalos jelentés az elmeszociális-intézet mindennapi életéről. A nevezetes kisregény mellett önéletrajzi ihletésű novellák kerültek e kötetbe. A Pöttyös egy labdáról szól, amit a szerző négyévesen kapott az apjától. Tolószékhez kötött gyermekként számára a labda nem igazi játékszer volt, inkább a gátoltság, bénultság szimbóluma. Ez abból is kiderül, hogy már akkor, kisgyermekként fölismerte apja gurító mozdulatából, hogy a férfi rövidesen el fogja hagyni a családját. Megemlékezik nagyapjáról, aki mozigépész volt; s az író valahányszor filmet néz, a nagyapa alakja dereng föl előtte (Láttam egyszer...). Megidézi Olgi nénit, aki magára maradt édesanyját vigasztalta és látta el jobbnál jobb tanácsokkal (A túra). Az élet sok-sok drámája sűrűsödik bele a gyermekotthon tizenkét ágyas hálótermének éjszakai levegőjébe (Kék dereng). Böszörményi Gyula kisregénye és hét önéletrajzi fogantatású novellája, vagyis "életszilánkja" egy mozgásában korlátozott, ám ragyogó elméjű és bravúros íráskészségű történetmesélő munkája, drámai hatású, mégis reményt sugárzó műve. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]