Az írót évtizedek óta foglalkoztatja, hogyan lehet szavakkal megragadni a fotográfia mibenlétét, a képet magát, fotósként pedig azt kutatja, mit jelent egy leírható kép. E naplójegyzeteket tartalmazó kötetében az író és a fotográfus "találkozik", és ekként keletkezett. A meglátott és a leírt   [>>>]

Az írót évtizedek óta foglalkoztatja, hogyan lehet szavakkal megragadni a fotográfia mibenlétét, a képet magát, fotósként pedig azt kutatja, mit jelent egy leírható kép. E naplójegyzeteket tartalmazó kötetében az író és a fotográfus "találkozik", és ekként keletkezett. A meglátott és a leírt világot megörökítő céduláit adja közre, szám szerint kereken százat - ezért is viseli a könyv a Száz fecni 1989-2019 alcímet.*** Az előszóban megvallja: "Nem a technikától, hanem a pillanatnyi valóságtól való függés a fotográfia legfőbb sajátja". Pedig éppen a fotózás a leginkább technikai meghatározottságú művészeti ág, ugyanakkor egyetlen művészet sem adja vissza olyan közvetlenül a valóságot, mint a fotó. A fénykép az idő egyetlen pillanatnyi metszetét örökíti meg, ezzel szemben az írás nem a pillanatról, hanem az élet teljességéről szól, ide értve az idő múlását is. E kétféle, nagyon különböző művészet egyesül - pontosabban viszonyul egymáshoz - Bartis Attila naplójegyzeteinek válogatásában. A töredékes benyomást keltő följegyzések elsőjében arra emlékezik, gyermekként hogyan tanult meg írni. Fölidézi azt is, hogy apaként nem tanította gyermekeit írni, de a fotózás minden csínját-bínját annál inkább. Arról is elmélkedik, hogy az égre fölnézve az emberben összekavarodik az idő, hiszen együtt látja egy repülőgép jelzőfényeinek fölvillanásait és a távoli csillagok évezrede útra kelt fényét. Régi családi fotográfiákat nézegetve fölidézi erdélyi rokonságának alakjait; elmélkedik arról, hogy a fotó ugyan mindent megörökít, ám a tébolyt és a szentséget aligha. Eltűnődik azon is, hogy az Úristent kockázatmentesen lehet ábrázolni, hiszen az alkotót soha senki nem fogja szembesíteni a valósággal. Állítja: minden fotográfia időparadoxon, hiszen az időn belüli időtlenséget jelenti. Fényképezni tehát annyi, mint kivonni a valóságból az időt. Bartis Attila száz följegyzésből álló kötete nagyon sokat elárul az írás és a fotózás természetéről, lehetséges összefüggéseikről - miközben egyetlen alkotó maradandó gondolatait, művészetelméleti, esztétikai nézeteit közli, egyszerre elgondolkodtatóan és olvasmányosan. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]