A kötet három művészet közös produktuma: az irodalmi szöveget Krasznahorkai László írta, színes illusztrációi Max Neumann német festőművész munkái, a fejezetek élén található QR-kódok, illetve a kötet végén fölsorol linkek segítségével pedig Miklós Szilveszter zenéi hallgathatók meg. Krasznahorkai
[>>>]
A kötet három művészet közös produktuma: az irodalmi szöveget Krasznahorkai László írta, színes illusztrációi Max Neumann német festőművész munkái, a fejezetek élén található QR-kódok, illetve a kötet végén fölsorol linkek segítségével pedig Miklós Szilveszter zenéi hallgathatók meg. Krasznahorkai bevezetővel (Absztrakt) együtt kereken húsz írása a menekülésről szól; a kötet első mondata: "Gyilkosok vannak a nyomában?". Ezután az író a menekülő ember gondolatait és cselekedeteit rögzíti, ahogyan fölméri a sebesség fontosságát, a védett helyhez való viszonyát, a terephez való alkalmazkodását***, az útvonal megválasztásának szempontjait, korábbi megfigyeléseinek hasznosítását, a reménykedéseit és így tovább. A történéssor helyszíne a horvát Adria-part, Póla, Fiume, illetve Mljet szigete, ahol megjelenik a hazatérni szándékozó Odüsszeuszt fogva tartó Kalüpszó nimfa legendája. A szövegek a menekülő ember gondolatainak, lelki reakcióinak leképezései, amik kirajzolják a pillanat feszültségét és az életben maradás örökkévalóságát. Az író a menekülés sorsdöntő, veszedelmes vagy kockázatos pillanatait ragadja meg, és ezek együttese összeadja a résen levés örökös létállapotának tablóképét. A koncentrált figyelem mozzanatai, az ugrásra kész test mozdulatai, a menekülés stratégiája és taktikai húzásai összességében egy hajó mozgására emlékeztetnek. Így kerül a képbe Odüsszeusz, a hajós, és az őt rejtegető nimfa legendája. A szövegformálás sajátossága, hogy több fejezet egyetlen, zaklatott mondatból áll, mintegy verbálisan jelezve a megállás nélküli menekülés folyamatát. Viszont az utolsó rész egyetlen mondatból áll: "Nem adta fel". Krasznahorkai lendületes mondatai a menekülő ember hol logikus, hol csapongó, hol riadt, hol reménykedő gondolatait közvetítik; Max Neumann arcvonások nélküli alakjai az ember tapasztalatok általános vonásaira figyelmeztetnek; Miklós Szilveszter zenéje pedig a külső és belső történések izgatottságát adja vissza. A társművészetek révén készült kiadvány az erős intellektuális kíváncsisággal bíró olvasóknak ajánlható. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]