A II. világháború utáni magyar próza egyik legjelentősebb alkotójának, Sánta Ferencnek (1927-2008) munkásságát mutatja be Vasy Géza több műfajú könyve. Az első rész (Monográfia) az író pályakezdésének és jelentős novelláinak (Sokan voltunk; Emberavatás; Útközben; Sárga virág, kék virág stb.),   [>>>]

A II. világháború utáni magyar próza egyik legjelentősebb alkotójának, Sánta Ferencnek (1927-2008) munkásságát mutatja be Vasy Géza több műfajú könyve. Az első rész (Monográfia) az író pályakezdésének és jelentős novelláinak (Sokan voltunk; Emberavatás; Útközben; Sárga virág, kék virág stb.), valamint nevezetes regényeinek (Az ötödik pecsét; Az áruló; Húsz óra) esszé stílusban megírt elemzéseit nyújtja. Vasy a pálya időrendjét követve elemzi, kommentálja e műveket, kevésbé a prózapoétika, inkább az erkölcsi mondandó, valamint a társadalom- és lélekrajz felől szemlélve az alkotásokat. Természetesen megemlékezik Sánta novelláinak balladás tónusáról, kimutatja helyenkénti mesei motívumaikat, és említi az író munkásságának világ- és magyar irodalmi párhuzamait is (Fukazava: Zarándokének; Nyírő József: Kopjafák). A szerző rámutat, hogy Sánta Ferenc egy-egy novellájában milyen békésen megfér egymás mellett idill és tragikum, a gyermeki és fölnőtt gondolkodásmód ábrázolása, konkrét és időtlen, cél és eszköz dilemmája, és milyen politikai, ideológiai implikációk bújnak meg a kisprózák mélyebb jelentésrétegeiben. A nagyepikai alkotások elemzésekor Az ötödik pecsétet az etikai választás regényeinek nevezi; Az árulót egy történetfilozófiai dilemma megjelenítésének, nevezetesen: van-e értelme a forradalomnak; a Húsz órát a moralizálás föloldásának kérdése felől közelíti meg, miközben rámutat egy érdekes műfaji sajátosságra: Sánta Ferenc regényei beszélgetésregények, afféle átmenetet képeznek az intellektuális próza és a riport között. Az író ars poeticájának bemutatását követően a könyv második fejezetében (Késő modern prózaíró) Sánta írói világát térképezi föl, például egy 1974-ben készült interjú és több esszé segítségével. Az utóbbiakban határozza meg a Sánta-regények karaktervonásait, mint az olvasó aktív közreműködésének igénye, a beszélgetés, a párbeszéd kompozíciós szerepe, a tépelődő, vívódó hősök lelkülete, a meditáció dramaturgiája, a példázatosság, az igazság és részigazság dialektikája. Vasy Géza e részben hívja föl a figyelmet az író Szürke kő című el nem készült regényére, amelynek négy részlete a ?70-es években jelent meg a Népszavában. A harmadik fejezetbe (Sánta Ferenc ravatalánál) kerültek az íróról szóló személyesebb hangú cikkei, temetési búcsúbeszéde, a szerző és Sánta személyes kapcsolatának néhány dokumentuma, valamint az életmű összegző áttekintése, méltatása, a Sánta-művek jelentette olvasmányélmények rögzítése. Vasy egyik esszéjében (Mirjam) azt mondja: ?Sánta Ferenc a 20. század legtitokzatosabb magyar írója?, hiszen sikerei csúcsán hallgatott el. Ezt a titkot Vasy Géza sem tudja megfejteni, viszont olvasmányos stílusban, értekező prózában elemzi, kommentálja és méltatja az oeuvre legfőbb alkotásait, miközben árnyalatosan megrajzolja az író emberi arcképét is. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]