2018-ban mutatták be a hazai mozik is Luca Guadagnino rendezésében, Armie Hammer és Timothée Chalamet főszereplésével a Szólíts a neveden című filmet, mely világszerte nagy fesztiválkedvenc lett és négy Oscar-jelölést is begyűjtött. A film az egyiptomi születésű amerikai író, André Aciman
[>>>]
2018-ban mutatták be a hazai mozik is Luca Guadagnino rendezésében, Armie Hammer és Timothée Chalamet főszereplésével a Szólíts a neveden című filmet, mely világszerte nagy fesztiválkedvenc lett és négy Oscar-jelölést is begyűjtött. A film az egyiptomi születésű amerikai író, André Aciman eredetileg 2007-ben megjelent regénye alapján készült. A történet narrátora egy tizenhét esztendős fiú, Elio, és az 1980-as évek közepén járunk, az olasz Riviérán. Itt nyaral, egy ódon villában a srác művészettörténész egyetemi tanár apjával és édesanyjával. A szülei minden évben befogadnak pár hétre egy tehetséges fiatal kutatót, aki nyugalmas körülmények között dolgozhat legújabb munkáján. Ebben az évben egy huszonnégy esztendős, jóképű és titokzatos amerikai férfi, a doktori disszertációján dolgozó Oliver a kiválasztott, és Elio, aki ekkoriban jön tisztába saját szexualitásával, beleszeret a férfiba. De vajon viszonzásra találhat a szerelme? És mit szól mindehhez a környezete? Az biztos: mire véget ér a nyár, már semmi nem lehet ugyanolyan, mint addig volt... Jól megírt, érzelmes regény, mely az elfogadás fontosságára is tanít. Mivel a film kapcsán hatalmas siker volt az első magyar kiadás, így a mű immár negyedik utánnyomásban jelenik meg. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]