A Glasgowban élő szerző előző fantasyjának, Az áruló isten című regényének folytatásában a kitaszított mágus, Edrin Walker próbálja megmenteni a világot a borzalmas szörnyetegektől, miközben a külső ellenség mellett a benne lakozó zsarnokkal is meg kell vívnia harcát. A becsületét vesztett,
[>>>]
A Glasgowban élő szerző előző fantasyjának, Az áruló isten című regényének folytatásában a kitaszított mágus, Edrin Walker próbálja megmenteni a világot a borzalmas szörnyetegektől, miközben a külső ellenség mellett a benne lakozó zsarnokkal is meg kell vívnia harcát. A becsületét vesztett, száműzött főhős megölte a szülővárosára szabadított szörnyeteget, azonban a veszély nem múlt el teljesen. Míg Setharis a pusztítás után nagyrészt romokban áll, tele sebesültekkel, félő, hogy a varázshasználó elit tagjai között a Scarrabus által fertőzött mágusok szervezkednek, a hegyekben pedig a skallgrimek seregei készülnek a birodalom elleni támadásra. Noha Edrin teste és mágikus Ajándéka megsérült a korábbi harc során, az árulók levadászása mellett kénytelen vállalni egy újabb nehéz feladatot: a messzi, zord klánföldekre kell vezessen egy csapatot, hogy megfékezzék az ellenséget, időt biztosítva az Arkánum seregének a cselekvésre. Ahhoz pedig, hogy a küldetés sikerrel járjon, szövetségre kényszerül múltja egyik legrettegettebb démonával "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]