A vietnámi származású, Saigonban született amerikai költő és író kétévesen költözött családjával együtt az Egyesült Államokba. Emlékei nincsenek, nem is lehetnek az 1955 és 1975 között zajló vietnámi háborúról. Az amerikaiak által, főként Johnson és Nixon elnöksége alatt vezetett értelmetlen   [>>>]

A vietnámi származású, Saigonban született amerikai költő és író kétévesen költözött családjával együtt az Egyesült Államokba. Emlékei nincsenek, nem is lehetnek az 1955 és 1975 között zajló vietnámi háborúról. Az amerikaiak által, főként Johnson és Nixon elnöksége alatt vezetett értelmetlen hadviselés máig érő sebeket ejtett a vietnámi népen, és a háború emléke napjainkban is kísért az amerikai társadalomban. Ocean Voung szülei átélték ezt a borzalmas kataklizmát, de soha nem beszéltek erről a gyermeküknek. Valamiféle szemérmes hallgatással próbálták elfedni a múltat, hiszen ez az antagonizmus, hogy végül hazájukból elmenekülve Amerikában telepedtek le nem adott okot a múlt felemlegetésére. A gyermekéveiben édesanyja által kedveskedőn, Kiskutyának becézett fiúból, az Államokban író lett, és egy napon úgy érezte, hogy vallomásos sorokban kell feleleveníteni gyermekkorának emlékeit, hogy magában is rendet teremtsen és az édesanyjához fűződő ambivalens kötődését is oldja, miközben azt remélte, megtalálja a választ arra, ki is ő valójában. Ezért kezdett levélírásba és ezek a levelek mind az édesanyjához íródtak. Régi, egészen kisgyermekkori emlékek élednek újra, amikor felidézi, hogy egyszer játékból megijesztette az édesanyját, aki kétségbeesetten sírva fakadt, mert előtörtek belőle a háború emlékei, amelyről a kisfiú semmit sem tudott. Majd egy újabb képben felötlik, amikor az amerikai iskolába járó kisfiú meg akarja tanítani az édesanyját olvasni, aki mereven elhárítja a felajánlást, mert úgy érzi, ez a családi hierarchiát állítaná feje tetejére, másfelől az édesanya nem kitűnni akar, hanem elveszni a tömeg masszájában, észrevétlen maradni, hogy senki se bánthassa többé. Az emlékcserepek felszikráznak és a levélíró egyre jobban úgy érzi, nem biztos, hogy közelebb viszi őt édesanyjához ez a fajta őszinteség, lehetséges, hogy a lélek halk hangainak dallama inkább növeli a köztük levő távolságot. A felnőtt férfi, a valamikor "Kiskutya" vall arról is, mit jelent számára írónak lenni, ám ekkor már nem leplezheti el kábítószerfüggő barátjához való viszonyát sem. Trevor amerikaiak millióihoz hasonló módon az OxyContin nevű opiát napi használatával kíséreli meg lefedni a világban érzett magányát, a mindennapok sivárságát. A levélíró Voung sorai szinte "parttalanul" áradnak, hogy végül eltaláljanak az édesanyához. A szerző megrendítő erővel mesél a háború generációk életén sebet ütő traumáiról, és arról, hogyan lehet gyógyír a fájdalomra a barátság és szeretet, az önzetlen együttérzés. Értékes, szép regény, széles körű ajánlásra érdemes. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]