A pennsylvaniai Clarence Smoyer huszonegy éves volt, amikor 1944 őszén, tizedesként egy amerikai tank irányzójává jelölték ki a nyugati hadszíntéren. A 3. páncéloshadosztályban – az ún. „Lándzsahegy hadosztályban – szolgált. Ők voltak az az alakulat, amely innentől kezdve, nagyjából a második   [>>>]

A pennsylvaniai Clarence Smoyer huszonegy éves volt, amikor 1944 őszén, tizedesként egy amerikai tank irányzójává jelölték ki a nyugati hadszíntéren. A 3. páncéloshadosztályban – az ún. „Lándzsahegy hadosztályban – szolgált. Ők voltak az az alakulat, amely innentől kezdve, nagyjából a második világháború végéig minden fontosabb ütközetet vezetett, s elsőként kerültek összetűzésbe a német csapatokkal. Előbb egy Sherman, majd egy Pershing tank irányzója volt (ez a kapitány utáni második beosztásnak számít), és ekként harcolt egészen 1945 tavaszáig. Legveszélyesebb küldetésükre a Németország „Erődvárosáért, Kölnért vívott harcok során került sor, 45 márciusában. Miután keresztül verekedték magukat a romokon, a kölni dóm közelében kerültek szembe egy Panzer IV-es német tankkal, és heves tűzharc során sikerült csak ártalmatlanná tenniük a rettegett harci járművet. Miközben pedig a széles kereszteződésben golyózáport zúdítottak egymásra, egy fekete autó is felbukkant, amelynek utasait halálosan megsebesítették. Clarence sokáig, évtizedeken keresztül nem tudta feldolgozni a háborús traumákat, s miután a kölni összetűzés felvételeit egy dokumentumfilmben viszont látta, valóságos rémálmai lettek. Ekkor tudta meg ugyanis, hogy az eltalált személygépkocsiban nem menekülő náci katonák tartózkodtak, hanem ártatlan polgári áldozatok: egy középkorú bolttulajdonos és fiatal női eladója, akik szinte rögtön meghaltak, és később egy közeli temetőben temették el őket. Ekkor határozta el, hogy megpróbál utánajárni: mi is történt akkor, ott, abban a kereszteződésben, s hogy tisztázza, ő felelős-e a polgári áldozatok haláláért. Néhány még életben lévő katonatársával is felvette a kapcsolatot, majd 2013-ban megtudta, hogy az eltalált német tank legénységének egyik tagja is él még. Gustav Schaefer mindössze tizenhét esztendős volt Köln ostromakor, és annak ellenére maradt életben, hogy tudta, öngyilkos küldetést vállaltak. A háború után amerikai hadifogságba került, majd visszatérhetett arra a tanyára, ahol felnőtt. Clarence levélben megkereste a férfit, és maga is meglepődött, mikor Gustav hajlandó volt találkozni vele. Így aztán hatvannyolc évvel a történtek után, két amerikai veterán társával együtt találkoztak Kölnben, bejárták az ütközet egykori helyszíneit, és megpróbálták kinyomozni, mi is történt abban a néhány percben, mely mindkettejük életét döntően megváltoztatta. Ezt a történetet mutatja be Adam Makos kötete, aki maga is Clarence-szel tartott a 2013-as kölni találkozóra, s amerikai, angliai és németországi levéltárakban folytatott kutatásokat a teljes történet felgöngyölítésére. A végig érdekfeszítően izgalmas, regényszerűen elbeszélt kötetet képmellélet, bibliográfia, valamint név- és tárgymutató zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]