Lin Yutang kínai író neve vélhetően kevéssé ismert a hazai olvasóközönség körében, bár mostani műve, Benedek Marcell értő fordításában, a Révai Kiadó gondozásában már számos kiadást megélt az 1939-1944 közötti esztendőkben. Ez idő tájt művei és az általa készített klasszikus kínai szövegfordítások
[>>>]
Lin Yutang kínai író neve vélhetően kevéssé ismert a hazai olvasóközönség körében, bár mostani műve, Benedek Marcell értő fordításában, a Révai Kiadó gondozásában már számos kiadást megélt az 1939-1944 közötti esztendőkben. Ez idő tájt művei és az általa készített klasszikus kínai szövegfordítások nagy népszerűségnek örvendtek a nyugati világ polgárainak körében. ***A szerző keresztény családban született, erről a mostani művében is megemlékezik, egy ideig papnak készült, ám végül szakított a kereszténységgel és a kínai filozófiák világában találta meg világlátását, meggyőződését. Egyetemeken tanított, nemcsak Kínában, de Amerikában is, ahol harminc esztendőn keresztül élt, itt a Harvardon angol filológusként oktatta a diákokat. Később Európában, Lipcsében szerezte meg a doktori fokozatot. Számos művében mutatja be Kína letűnt századainak világát, többnyire azt érzékeltetve, miként feszül egymásnak a huszadik század éveiben a múlt és a jelen. Taoista világnézete átfénylik valamennyi írásán, miként a mostani ?Bölcs mosolyon? is. Valójában esszégyűjteményt tart kezében az olvasó, amelynek szerzője minuciózus pontossággal veszi számba az élet szinte valamennyi területét, és eközben azt mutatja be, miként lehet/ne az életet élvezettel élni. A klasszikus kínai életszemlélet bemutatása után rátér a témák alaposabb elemzésére, tizenkét fejezetben (Ébredés; Felfogások az emberiségről; Állati örökségünk; Emberi voltunkról; Ki tudja jobban élvezni az életet?; Az élet lakomája; A lustálkodás fontossága; Az otthon élvezése; Az élet élvezése; A természet élvezése; Az utazás élvezése; A kultúra élvezése) tárja fel a ?titkokat?, azokat az életvezetési, filozófiai szempontokat, amelyek abban segítik az élet útvesztőjében ?botladozót?, hogy megtalálja lelki egyensúlyát és ennek ?talaján? rálásson az élet apró szépségeire, élvezze a mindennapokat. A hétköznapok megélésének fontossága áll valamennyi fejezet fókuszában, hiszen a családi boldogság, a házasság, a műélvezet, a kertészkedés, a teázás, baráti beszélgetések, vagy éppen a heverészés egy fotelban, megannyi örömforrás lehet. A gyenge minőségű fekete-fehér fotókkal kísért könyvet napjainkban is érdemes forgatnia mindazoknak, akik elvesznek a hétköznapok mókuskerekében és nem találják, nem látják meg az élet élvezetéhez elvezető utat. Ennek figyelembe vételével lehet ajánlani az olvasmányos stílusban megírt "könnyed filozófiai elemekkel vegyített", "életvezetési", munkát. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]