Az író két, sok évvel ezelőtt megjelent kisregénye kapott helyet a kötetben.*** A Végvár - harc, védekezés, kitartás, stratégiai fontosságú támaszpont egy csatában, melynek elestével mindennek vége - ehhez hasonló összefüggések juthatnak az olvasó eszébe, Hász Róbert legújabb regényének címéről.   [>>>]

Az író két, sok évvel ezelőtt megjelent kisregénye kapott helyet a kötetben.*** A Végvár - harc, védekezés, kitartás, stratégiai fontosságú támaszpont egy csatában, melynek elestével mindennek vége - ehhez hasonló összefüggések juthatnak az olvasó eszébe, Hász Róbert legújabb regényének címéről. Livius hadnagy egy széteső ország, széteső hadseregében, ahol az ésszerűség már rég elvesztette értelmét, visszagondol az otthon nyugalmára, amikor a lugasban üldögéltek Fabrióval és örültek a behűtött sör ízének, nézegették a feléjük közeledő nőket, Maria-Luisát, Antóniát és Cecilt, akik létükkel körbefonták életüket. Akkor és ott úgy tűnt fel, hogy semmi sem változik, ugyanazok az évszakok térnek vissza mindig, a kertben a finoman besütő napfény ugyanazokat az indákat és virágokat kelti életre, és az idő mint fogalom fölöslegessé válik. A hadseregben is az idő kínzó hiánya gyötri Liviust, amelyet eleinte enyhít az a gondolat, hogy két héten belül szabadul, és akkor ismét várja a kert, a nők, a jó öreg Fabrió, de aztán minden szertefoszlik, amikor Divják őrmester bekíséri Mavrov ezredes szobájába, és közlik vele a hivatalos értesítést, hogy áthelyezték, és szolgálati idejét határozatlan időre meghosszabbították. A két világ, a nyugalmat, a saját, természetes, emberi világot teremtő kert és a kegyetlen, értelmetlen parancsokon nyugvó, mesterséges világba kényszerítettséget megtestesítő hadsereg határai folyton egymásba folynak Livius életében, melyet egy mindentudó narrátor elbeszéléséből ismerhetünk, általában Livius perspektívájából szemlélve az eseményeket. Az emlékezés narrációjában Livius élete a regény idejének jelenéből, a hadseregben való szolgálat pillanatától visszafele bontakozik ki az olvasó előtt. ?Nem a cél a lényeg, ami felé igyekszünk, hanem az út, amin haladunk? - mondja Fabrió egy alkalommal Liviusnak, amikor a kertben sörözgetnek. Fabrió tengerész lévén a mindennapok elől, a megszokás börtönéből a tengerre menekül, és csak ott a végtelen szabadságban, az örök kihívások között, az állandó útonlevésben találja meg lelki nyugalmát és az élet értelmét. Őt követi a regény végén Livius is. Kiszökik a kaszárnya kapuján, és érzi a tengert, látja szeme előtt a szabadságot, ahol végre rátalálhat önmagára. ?Na és merre megyünk? Fabrió, anélkül, hogy megállt volna, kezével a nyílt, végtelenbe táguló tengerre mutatott. Hát arra.? A regényben nincsenek direkt utalások a cselekmény idejére, helyére. Az elejtett megjegyzésekből sejtheti az olvasó, hogy mindenképpen a közelmúltban játszódik (pl. említi Wells egész Amerikát sokkoló Mars-lakosokról hírt adó rádiójátékát; utal arra, hogy Livius apja szolgált a második világháborúban, stb:), a katonaságban szolgáló katonák szlávos hangzású nevei pedig a széteső délszláv, háborúk sújtotta térséget idézik fel. Az elbeszélt időt, az egzisztenciális bizonytalanságot asszociáló világtapasztalat, a múlt és jelen világának összemosódása jellemzi, az elbeszélő idejét az emlékezés ritmusa határozza meg. A múló világ képzetét keltik az országra utaló szlávos nevek (Mavrov, Divják, Blinka, Pungarnik, Sljoka, Murat stb.), ezzel szemben az időtlenséget érzékeltetik az antik, vagy klasszikus polgári világot idéző nevek, Livius, Antónia, Maria-Luisa , Cecil, Fabrió. Mindvégig ez a bizonytalanság, a ki nem mondottság vagy éppen a kimondhatatlanság jellemzi a szöveget, mely folytonos együttalkotásra csábítja az olvasót. A Júliával az út egy szinte mai történetet dolgoz fel. Az egykori Jugoszlávia területén keresztül egy középkorú férfi és nő autózik. Egy bácskai faluból indulnak el, célpontjuk egy tengerparti ház. A férfi vezet, aki alig szólal meg, miközben a nő - Júlia - családja történeteit kezdi mesélni. Az epizodikusan felbukkanó gondolattöredékek egy bácskai magyar család legendáriumát idézik meg, a háttérben a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának jugoszláviai világával. Az egybefonódó, összegabalyodó sorsok fonalából a szinte mesebeli Oszkár bácsi - a tengerparti ház tulajdonosának - alakja emelkedik ki, valamint egy szerelem történetével leszünk gazdagabbak. Az út végén pedig az üres házban az újrakezdés lehetősége várja a párt. A kortárs próza kedvelőinek érdemes ajánlani. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]