Az izgalmakban bővelkedő pszichorthiller Szilveszter éjjelén, egy hófödte hegyek között megbújó vadászházban veszi kezdetét. A "Kunyhót" kibérlő vendégsereg tagjai régi ismerősei egymásnak és különös "ajándéknak" tekintik, hogy a VIP lakosztályt kapták meg az évvégi ünnep idejére. Bár az ismeretségük régi, de ebben a "felállásban" már évek óta nem voltak együtt. A rendkívül mutatós szépség, a társaság "bombázója", Miranda a férje, Julien, Emma és barátja, Mark, Nick és Bo a meleg pár, Katie, aki jó barátja Nick-nek, valamint Samira és Giles, hathónapos kisbabájukkal, Priyával már előre örülnek, milyen felhőtlenül fog majd eltelni az év utolsó napja. ***A buli fesztelenül indul, néhányan már az első órákban mélyen a pohár fenekére néznek és észre sem veszik, hogy Mirandának nyoma veszett. Nemsokára mindannyian keresni kezdik a nőt, de eredménytelenül. A Kunyhót felvigyázó idős gondnok, Dough néhány óra múltán lélekszakadva érkezik a házba és közli, hogy a tóban megtalálta Miranda holttestét A szerző a szilveszteri mulatság résztvevőinek monológjaiból bontja ki az izgalmakban bővelkedő történetet, amelynek előrehaladtával kiderül, hogy egyrészt senki sem az, aminek látszik, másrészt a felszínes barátságok mögött gyűlölet, irigység, és régmúltba visszavezető megbántottság húzódik meg. Emma annak idején egy egyetemre járt Mirandával és már első találkozásuk alkalmával "rabul ejtette" őt évfolyamtársa szépsége, magabiztossága, de hiába akarta felhívni magára a figyelmet, jelentéktelen külseje miatt a lány egyáltalán nem vette észre őt. Miranda körül ekkor Márk legyeskedett, de őt egyáltalán nem érdekelte a férfi, mert Julienre "hajtott". Ekkor Emma elhatározta, hogy külsőleg teljesen hasonulni fog példaképéhez. Lefogyott, ugyanolyan frizurát vágatott magának, mint Mirandáé, és modern ruhákat vett magának, ezzel pedig Márk figyelmét is magára irányította. Bekerült Miranda baráti körébe, és sütkérezett a lány körül zsongó társaság időnként rávetülő figyelmében. Miranda időközben megszerezte Julient, összeházasodtak, de a férfi megcsalta, Katie-vel a nejét, mi több gyermeket is nemzett a lánynak. Miranda erről mit sem sejtett, ám a Kunyhóban eltöltendő Szilveszter éjjele mindent megváltoztatott. Amikor Emma és Miranda sétálni indulnak, a mindig is "másodhegedűs", irigy és féltékeny Emmából elementáris erővel tör elő a gyűlölet, "felnyitja" Miranda szemét, közli vele, hogy a férje megcsalja, majd azt is bevallja, hogy a Miranda ékszerkészletéből annak idején eltünedező darabokat ő tulajdonította el. Parázs veszekedés robban ki kettejük között, és Emma ekkor elérkezettnek látja az alkalmat, hogy elégtételt vegyen minden vélt és valós sérelméért "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]