Az idén fiatalon elhunyt spanyol szerző, Carlos Ruiz Zafón misztikummal és rejtélyekkel átszőtt történetét tartja kezében az olvasó. A Köd trilógia második darabja az Éjféli palota, amely azonban az első rész (A Köd Hercege) ismerete nélkül is érthető, mert tartalmilag független attól, azzal csupán a gazdag képzettársítások rejtett hálózata köti össze. A regényt bevezető szerzői előszó szerint gyermekkorának iskolai élményei is inspirálták az1993-ban megjelent első regényének, A köd hercegének megírásakor, amelyet az ifjúsági próza műfajába sorolt.*** A történet az északkelet-indiai Nyugat-Bengál állam fővárosában, Kalkuttában veszi kezdetét, 1916-ban, amikor a brit hadsereg hadnagya, Peake egy ikerpárral a karjában menekül üldözői elől. Az asszonyt, akinek a csecsemőit menekíti már megölte, a bosszúszomjas, Dzsaval, aki most Peake-re vadászik. A férfi Aryami házába megy, ahol a gyermekeket biztonságba helyezi, majd tovább menekül, de üldözője nemsokára kioltja az életét. Ekkor Aryami az egyik gyermeket a St. Patrick árvaház lépcsőjére teszi le, ahol a gondnok, Thomas Carter nemsokára megtalálja és beviszi őt az intézmény falai közé. A férfi levelet is talál a pólyában, az írója arra kéri, soha, senkinek ne árulja el, hogy hogyan került hozzá a csecsemő. Nemsokára Dzsaval kopogtat az árvaház kapuján, meg akarja szerezni a gyermeket, de Carter letagadja, hogy bárki is érkezett volna hozzájuk az elmúlt napokban. A történet 1932-ben folytatódik, amikor az árvaházban otthonra lelő gyermek, Ben éppen a tizenhatodik évét tölti be. A városba ekkor furcsa módon köszönt be a május. Az itt élők még soha nem tapasztalták azt, hogy sűrű hóesés borítsa el a nyárelő, egyébként mindig hőséget hozó idején az utcákat. De nemcsak ez a különös jelenség zavarja meg az életet, mert egy tüzet okádó sárkányhoz hasonlatos jármű, egy vonat szabadul el, amely a sínekről letérve, önálló életet kezd élni. A fékevesztetten száguldó jármű, érzékelhetően gonosz céllal robog az árvaháza felé. A sötétlelkű tűzdémon, amely a mozdonyt irányítja elhatározta, hogy megsemmisíti az árvaházban élő kamaszokat, akik időközben megalakították az Eljövendők Titkos Társaságát. Ennek a tagja a gyermek, Ben, akit Dzsavar el akart pusztítani és az ő barátai, Rosan, Sheere, Isobel, Szirádzs. A kamaszok azonban nem ijednek meg a gonosztól, felveszik a harcot ellene és eközben a múltban kezdenek nyomozni, hogy kiderüljön, kik is ők valójában, és miért vadászik rájuk a démoni tűzvonat, amely Kalkutta lakóinak lelkében a félelmet akarja elültetni? Gyönyörű történet az Éjféli palota, amelynek meséjét, misztikummal, legendákkal szőtte át a szerzője, miközben fontos dolgokat mond el a barátságról, szeretetről, bátorságról, életről, halálról, gonoszságról és a jóságról is. 12 éves kortól lehet és érdemes ajánlani a kamaszoknak, és a meséket még felnőttként is szerető, élvező olvasóknak. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]