A német írónő esszékötetének tételmondata: „Életben lenni annyit jelent, mint veszteségeket átélni. A történelem teli van elveszett, megsemmisített vagy eltűnt dolgokkal, ugyanakkor a legtöbb veszteség nem nyomtalanul tűnik el, valami csekély emlék marad utána. Judith Schalansky tizenkét esszéjében   [>>>]

A német írónő esszékötetének tételmondata: „Életben lenni annyit jelent, mint veszteségeket átélni. A történelem teli van elveszett, megsemmisített vagy eltűnt dolgokkal, ugyanakkor a legtöbb veszteség nem nyomtalanul tűnik el, valami csekély emlék marad utána. Judith Schalansky tizenkét esszéjében tizenkét emléknyomot elemez, és a fönnmaradt, valamiképp megőrződött mozaikdarabkák alapján próbálja rekonstruálni a hajdani egészet. Fölkutatja a múlt töredékeit, a régészet leleteit, a szájhagyományú vagy írott legendákat, próbálja kitölteni az emlékezet hézagait, fölidézi a fantomfájdalmakat – sokszor szigorú következtetésekkel, sokszor írói fantáziával rekonstruálva a múltat. A kötet előszavában áttekinti az emberi emlékezet működéséről és a múlt föltárásának igyekezetéről vallott nézeteit. Első esszéje a valaha a Csendes-óceánból kiemelkedő Tuanaki sziget emlékét idézi, amely földdarab 1842/43 fordulóján egy tengerrengés következtében a mélybe süllyedt. Később, 1875-ben hivatalosan is törölték a térképekről (Tuanaki). Novellisztikus formában idézi föl a hajdani Római Birodalom népszerű állatviadalait, és ennek kapcsán az 1950-es években kihalt tigrisfaj emlékét (A kaszpi tigris). Föleleveníti a fizikus Otto Guericke (1602-1686) alakját, aki egy jégkorszaki emlős fönnmaradt leletdarabkái segítségével készítette el a világ első rekonstruált állatcsontvázát. Eltűnődik egy 18. században elpusztult itáliai villa romjain (A Villa Sacchetti); szól Szapphó elkallódott költeményeiről (Szapphó szerelmes dalai); beszél a 3. és 7. század között virágzott vallási irányzat, a manicheizmus emlékezetéről (Máni hét könyve); vagy szülővárosa Greifswald kikötőjéről, illetve a róla készült festményről, amely egy 1831. évi tűzvészben semmisült meg (Greifswald kikötője). Végül újrarajzolja a Német Demokratikus Köztársaság párt- és állami központjának immár lebontott berlini épületét (A Köztársasági Palota). Judith Schalansky tizenkét, helyenként epikus rajzolatú, de mindenkor tényszerű esszéje a felejtéssel szembeszálló emlékezet megkapó dokumentuma, egyben annak a bizonyítása hogy „a világ saját maga áttekinthetetlen archívuma. A különös, sötét tónusú képekkel illusztrált olvasmányos kötet a hiányok iránti emberi kíváncsiságról, a töredékek rekonstruálhatóságáról, az elveszett dolgok jelenvaló nyomairól, és az ember hiánylény mivoltáról szól. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]