Antall József (1932-1993) miniszterelnök nem vezetett naplót, ugyanakkor legközelebbi munkatársa, kabinetfőnöke, bizalmasa, Marinovich Endre megtette ezt, és elsőként 2003-ban adta közre az első szabadon választott magyar kormány megalakulásától a miniszterelnök haláláig terjedő 1315 nap politikai   [>>>]

Antall József (1932-1993) miniszterelnök nem vezetett naplót, ugyanakkor legközelebbi munkatársa, kabinetfőnöke, bizalmasa, Marinovich Endre megtette ezt, és elsőként 2003-ban adta közre az első szabadon választott magyar kormány megalakulásától a miniszterelnök haláláig terjedő 1315 nap politikai eseményeinek reflexív krónikáját. A most második, javított kiadásban olvasható fiktív napló kiinduló helyzete valóságos. Amikor 1993 októberében Antall József befeküdt a kölni klinikára, magával vitt egy magnót és tíz kazettát, hogy a steril helyiségben, a kényszerű tétlenségben töltött hetek alatt hangszalagra mondja miniszterelnöksége legfontosabb emlékeit, politikusi tapasztalatait. Sajnos, nem érzett magában erőt e feladatra, és a kazettákat üresen hozta vissza Budapestre. Így maradt a feladat Marinovichra, aki 1993. október 10. és november 4-e közötti napok elképzelt - de nem fantázia alkotta - vallomásait rögzítette. A napló szerkezete sajátos, hiszen nem időrendi eseménykrónikát adnak a helyenként csapongó, máskor vaslogikájú vallomások, hanem Antall egy-egy témát jár körül, miniszterelnöksége, államférfiúi munkássága egy-egy csomóponti jelentőségű ügyét, kérdéskörét taglalja a tőle ismert éleslátással és komolysággal, illetve helyenként fanyar humorral és történelmi, világpolitikai utalásokkal tűzdelten. A nagy tematikus blokkok sorában beszél a miniszterelnök az ellenzéki kerekasztal tárgyalásokról, a Varsói Szerződés általa kezdeményezett fölmondásáról, a kormányalakítás személyi vonatkozásairól, az MDF párttá alakulásáról, belső életéről és személyi kérdéseiről, a korabeli külpolitika kardinális kérdéseiről (pl. a Visegrádi négyek és a határon túli magyarság kérdéseiről), a taxisblokádról vagy épp "piknikus alkatú" politikai ellenfeleiről, Torgyán Józsefről és Csurka Istvánról. A kötet azért is naplószerű, mert Marinovich a korabeli ismeretek szintjén szól az 1988-1993 közötti esztendők politikai életéről, és nem az "utólag okos" szerző szemszögéből. A kötetben említett tények a kor sajtóját figyelő olvasó számára nagyjából ismerősek, a földolgozott anyag kevés politikai és még kevesebb személyes intimitással szolgál, noha néhány esetben a szerző érdekes, sőt meglepő megjegyzéseket, személyes ítéleteket tesz (pl. Antall kifejezetten kedvelte és nagyra becsülte Borisz Jelcin orosz elnököt, ugyanakkor Vaclav Klaus akkori cseh miniszterelnökkel szemben érzett idegenkedése sosem oldódott föl). A kötet utolsó fejezetében (Végjáték) a szerző elbeszélő narrációval nyújtja a Kölnből való hazatérés és a halál bekövetkezte közötti hetek drámai hangulatú és nagyon személyes hangoltságú krónikáját. Marinovich Endre természetesen a lehető legjobban ragaszkodott Antall József szellemiségéhez, még stílusában is követi a miniszterelnök modorát, számos idézetet hoz tőle, többek között az egyik legismertebb vallomását: "Én szolgálok. Addig ameddig a szolgálatom hasznos. Teszem ezt legjobb tudásom szerint, ameddig tudom és ameddig a magyar nemzet igényli." A függelékében adattárral és színes fényképtáblákkal záródó, küllemében tárgyához méltó kötet minden nagyobb közkönyvtárba beszerezhető. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]