Az izraeli történész a holokauszt egy sajátos, keveset tárgyalt, de annál tanulságosabb, talán leginkább neuralgikus és elhallgatott vetületét – az ún. kápópereket veszi górcső alá könyvében. A téma kényességét jelzi, hogy Izraelben épp mostanság zajlik e peranyagok titkosítás alóli feloldása,
[>>>]
Az izraeli történész a holokauszt egy sajátos, keveset tárgyalt, de annál tanulságosabb, talán leginkább neuralgikus és elhallgatott vetületét – az ún. kápópereket veszi górcső alá könyvében. A téma kényességét jelzi, hogy Izraelben épp mostanság zajlik e peranyagok titkosítás alóli feloldása, lévén e téma jól rávilágít annak a narratívának a sematikusságára, amely a holokauszt áldozatait kivétel nélkül „hősnek láttatja. Dán Porat többezer oldalas peranyag áttanulmányozása után a vádlottak és a tanúk történetei, az oral history szempontrendszere, valamint egyéb történeti források mentén egyrészt megpróbálja az események emberi oldalát megvilágítani, másrészt nyomon követni az izraeli bírósági gyakorlat változását a kezdetektől, vagyis 1951-től az ilyen pereg lezárultáig, 1972-ig. Nyolc per anyagát mutatja be részletesen (köztük az Eichmannal „vérért árut elvén üzletelő budapesti Kasztner Rudolfét) – azokét, amelyek mérföldkőnek számítottak a nácikkal kollaboráló zsidók (egy esetben egy nem zsidó lengyel fogoly), az ún „tisztségviselők (a Zsidó Tanács és a zsidó rendőrség tagjai, valamint a kápók) megítélése szempontjából. Kezdetben az izraeli bíróságok egyenlőségjelet vontak a nácik és a kápók közt, emberiesség ellenes és háborús bűnökkel vádolták őket. Ám amikor az 1952-ben halálra ítélt Jechezkel Jungster ügyében az izraeli Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy nem lehet a kényszerből, megfélemlítésből kollaborálókat emberiesség elleni és háborús bűnökkel vádolni, nem lehet a nácikkal azonos megítélés alá vonni, szemléletváltás következett be, és a hetvenes évekre egyre több felmentő ítélet született, csupán a nyilvánvaló szadista cselekedetek kapcsán engedtek vádat emelni. Dán Porat a Primo Levi író, olasz holokauszttúlélő, ellenálló által megalkotott „szürke zóna fogalmát járja körül, ezt a területet próbálja feltárni számos regényes részlettel gazdagítva elbeszélését. Már csak azért is, hogy az áldozatokat az utókor ne fossza meg emberi vonásaiktól: erényeiktől és gyengeségeiktől, és a modern zsidóság megszabadulhasson az örökös áldozatszereptől. Könyvét is Levi tanulságos gondolataival zárja: „Sok minden arra vall, hogy ideje felderíteni azt a teret, amely az áldozatok és az üldözők között húzódik (nem csak a náci lágerekben!) Puszta szónoki fogás volna, s annak is sematikus, ha azt állítanánk, hogy az a tér lakatlan: sohasem az; aljas vagy érzelgős alakok népesítik be (némelykor a két tulajdonság egy személyben is megfér egymással), s ezeket az alakokat feltétlenül meg kell ismernünk, ha meg akarjuk ismerni az emberi nemet, ha képesek akarunk lenni rá, hogy egy esetleges újabb hasonló próbatétel esetén megóvjuk a lelkünket, de még akkor is, ha csupán azt szeretnénk megtudni, mi történik egy-egy ipari nagyüzemben. A fekete-fehér archív fotókkal illusztrált, szómagyarázatokkal, jegyzetekkel, képjegyzékkel, név- és tárgymutatóval záródó kötet elsősorban a nagyközönséghez szól, de a történész szakemberek is kereshetik. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]