Sokaknak elsősorban a Duna Tv Nyelvőrzők című műsorából lehet ismerős Forgács Róbert, aki játékos-szórakoztató nyelvi fejtörőivel rendszeresen örvendezteti meg az ilyesfajta kihívásokra nyitott nézőközönséget. Ebben a könyvben azonban egy másik oldaláról ismerhetjük meg: olyan drámatanárként, aki
[>>>]
Sokaknak elsősorban a Duna Tv Nyelvőrzők című műsorából lehet ismerős Forgács Róbert, aki játékos-szórakoztató nyelvi fejtörőivel rendszeresen örvendezteti meg az ilyesfajta kihívásokra nyitott nézőközönséget. Ebben a könyvben azonban egy másik oldaláról ismerhetjük meg: olyan drámatanárként, aki drámajátékaival igyekszik önismereti, kommunikációs és csapatépítő tanácsokat adni, és aki immár két évtizede dolgozik Földessy Margit drámastúdiójában. A kötetben az általa kreált játékokat mutatja be, tematikus bontásban. ***A sort a Csapatépítő játékok nyitják meg, ezt követik a Nonverbális, a Verbális, a Nyelvi-műveltségi, a Státusz-, a Szituációs és a Drámajátékok. Az ismertetőket rajzzal illusztrált bevezető sorok nyitják meg, amelyben a szerző körvonalazza annak célját; ezt követik a rövid, tömör leírások, amelyek lépésről lépésre, példák tükrében mutatják be, hogyan építkezik a játék. A kötet az iskolai alkalmak mellett jól használható csapatépítő tréningeken, vagy akár baráti társaságban is. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]