Az 1890-es évek elején kezdődött a Balaton és környékének módszeres földrajzi vizsgálata. Ezen kutatásokat megelőzve, még 1889-ben adta ki A Balaton. Hydrographiai leírás című vékonyka kötetét Aczél József gimnáziumi tanár. Mint azt az előszóban írja: "Igénytelen munkámnak czélja úgy irodalmi
[>>>]
Az 1890-es évek elején kezdődött a Balaton és környékének módszeres földrajzi vizsgálata. Ezen kutatásokat megelőzve, még 1889-ben adta ki A Balaton. Hydrographiai leírás című vékonyka kötetét Aczél József gimnáziumi tanár. Mint azt az előszóban írja: "Igénytelen munkámnak czélja úgy irodalmi buvárkodásaim, mint saját észleléseim alapján rendszeresen és kritikailag tárgyalni mindazt, a mi a »magyar tenger«-re vonatkozik." A bevallott céllal összhangban a szerző elsőként bemutatja a Balaton fekvését, közli főbb adatait (értelemszerűen a korabeli területe alapján), összehasonlítja méreteiben Európa többi tavával, ismereti partjainak "tagozatát" és röviden összefoglalja szabályozásának történetét. A második rész ismerteti a Balaton származásával kapcsolatos különféle korabeli nézeteket, közli azon számára leginkább meggyőző érveket, melyek szerint a Balaton a Pleocén tenger maradványa, bemutatja "a rétegek vetődését" és a Balaton-környéki bazalthegyek kialakulását, valamint közli a Balatonba ömlő vizek neveit. A harmadik rész a tó vízének természettani adottságait, sajátságait, színét, ízét, összetételét és hőfokát mutatja be (igaz, leginkább egy 1862-es mérés eredményei alapján), kitér a balatoni viharokra, a hullámok nagyságára, s a Balaton téli tüneményére, a rianásra. A következő részben bemutatja a Balaton flóráját és faunáját, az utolsó fejezet pedig a tó kulturális jelentőségével, a közelében található régészeti leletekkel, közlekedési viszonyaival és gyógyhatásával foglalkozik. A szöveget néhány ábra kíséri, és a kötet végén helyet kapott a szerző által rajzolt térkép, a Balatonról és mellékvizeiről. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]