Tóth Krisztina legújabb verseskönyvéből elemi erővel tör felszínre a magány és elhagyatottság keserű tapasztalata: a versekben ez a motívum rendre visszatér, ám ezen felül a kötet címadó darabja is ezt az élményt, ezt a létállapotot viszi színre. A Bálnadalban a sarki jég alatt úszó évszázados lény
[>>>]
Tóth Krisztina legújabb verseskönyvéből elemi erővel tör felszínre a magány és elhagyatottság keserű tapasztalata: a versekben ez a motívum rendre visszatér, ám ezen felül a kötet címadó darabja is ezt az élményt, ezt a létállapotot viszi színre. A Bálnadalban a sarki jég alatt úszó évszázados lény életét verseli meg a költő: a bálna egyedül úszik a végtelen óceán mélységeiben, és csak dalol. Énekét más nem hallja, mégsem hagy fel vele: "miről is énekel / egyáltalán kinek / viszik a bálnadalt / a mélyhideg vizek".*** Nem nehéz a bálna alakjában tetten érni a líra költőt, aki nem tud szabadulni bánatától, azt dalba kell öntenie, de ez nem felszabadulás, nincs katarzis, csak örök ismétlődés, elfeledve a mélybe zárva: "a bálna szomorú / tömör mint önmaga / testével egy anyag / a bálna bánata". A hatalmas vízi emlős azon túl, hogy e melankolikus dal ihletője és a költő és költőiség szimbóluma, magába sűríti az antikvitásból eredő esztétikai diskurzusok fenséges esztétikai minőségét: egy olyan megközelíthetetlen, az emberi léptéken túlmutató monstrumról beszélhetünk, amely lenyűgöz, megrendít, csodálatot ébreszt a szemlélőben, de egyben egzisztenciális rettegéssel tölti el, ha túl közel jön. A mindent elnyelő bálna, a cethal, ami Jónást sem hagyta megfutni isteni küldetése elől, csak látványosság az embereknek, akik látják sebeit, de nem értik dalát, a felszínt szemlélve nem érthetik meg a lényeget: "hajóról nézik őt / halbőrén mennyi heg / a bálna énekét / senki se fejti meg". A kötet három ciklusából az elsőben (Völgyút 2017-2020) találjuk a bálna dalát, a második ciklusban (Kínai utazás) haikuk villannak fel, melyekben az elmúlás, elenyészés tematizálódik az évszakok leírásán keresztül. A kötet harmadik részében (Terek) ismét az út, utazás, a különböző terek kerülnek elő, melyek mind az emlékezés-feledés dialektikájába íródnak bele. Az első ciklus szabadabb verseit, majd a haikukat ebben az esetben kötött szonettben írt költemények követik, melyek azon túl, hogy a költőnő technikai készségét hűen tükrözik, az elfeledett dolgoknak, felidézett emlékeknek adnak egy melankolikus méltóságot. Tóth Kriszta költeményeiben e kötetben is a nőiség, anyaság, a női szerepek és érzések kiemelt helyen állnak. A kortárs líra iránt érdeklődő olvasóknak ajánlható verseskönyv. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]