A gyerekeknek szánt ismeretterjesztő könyv olyan húsz magyar híresség életét ismerteti, akiket az egész világ ismer. A könyvbe felvett személyek között találunk sportolókat, feltalálókat és művészeket egyaránt, akik egyes szám első személyben beszélik el életüket, az őket ért tapasztalatokat és
[>>>]
A gyerekeknek szánt ismeretterjesztő könyv olyan húsz magyar híresség életét ismerteti, akiket az egész világ ismer. A könyvbe felvett személyek között találunk sportolókat, feltalálókat és művészeket egyaránt, akik egyes szám első személyben beszélik el életüket, az őket ért tapasztalatokat és élményeket, valamint sikereik titkát. A rövid történetek a szerző által fiktív módon megalkotott képzeletbeli vallomásokként olvasandók, melyek az adott szereplő életét személyes hangon mutatják be.*** A húsz személy között olyanok is akadnak, akik már nem élnek, mégis akkora hatással voltak a világra, hogy máig emlegetik nevüket, találmányaik jelen vannak hétköznapjainkban. Fodor Marcsi a következő hősöket mutatja be kötetében: Barabás Albert László fizikus, Bíró László polihisztor, Robert Capa fényképész, Enyedi Ildikó filmrendező, Gábor Dénes mérnök, Galamb József mérnök, Harry Houdini bűvész, Jókay Lajos élelmiszeripari mérnök, Karikó Katalin biokémikus professzor, Kodály Zoltán zeneszerző, zenetudós, Lugosi Béla színész, Margaret Mahler pszichoanalitikus, gyermekorvos, Maurer Dóra képzőművész, Puskák Ferenc focista, Rotschild Klára divatdiktátor, Rubik Ernő feltaláló, Semmelweis Ignác orvos, Charles Simonyi programozó, Szent-Györgyi Albert biokémikus, Zsolnay Vilmos kerámiagyár-tulajdonos. Az életrajzok után egy idővonal, valamint irodalomjegyzék található. Fodor Marcsi történeteit Szepessy Zsófia rajzai keltik életre; gyermekeknek és érdeklődő olvasóknak ajánlható. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]