A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Soros Györgyről jelentette meg a jelen tanulmánykötetet Új Idők című sorozatában. A kötet szerkesztője Békés Márton történész, aki egyben az említett sorozat szerkesztője is. A könyv egyes tanulmányai az amerikai
[>>>]
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Soros Györgyről jelentette meg a jelen tanulmánykötetet Új Idők című sorozatában. A kötet szerkesztője Békés Márton történész, aki egyben az említett sorozat szerkesztője is. A könyv egyes tanulmányai az amerikai üzletember tevékenységeit mutatják be eltérő aspektusokból. Schmidt Mária összefoglaló jellegű bevezetését követően Békés Márton a „Soros-birodalom születéséről értekezik. Nagy Ervin a nyílt társadalmat és annak „ellenségeit mutatja be. Pogrányi Lovas Miklós tanulmányában Soros György indirekt politikai befolyásszerzési eljárásait járja körbe. Biró András, Kosztur András és Matyi Tamás a milliárdos Közép-Kelet-európai tevékenységeit ismerteti. Majd Kosztur Ukrajna, míg Matyi Macedónia helyzetét elemzi. Deák Dániel a magyarországi folyamatok bemutatásának szenteli tanulmányát, melyet G. Fodor Gábor írása követ. Az értekező rész után a jegyzeteket, kronológiát, valamint a mutatókat találjuk. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]