A második világháborút követően a magyar településstruktúra és az épített környezet alapvetően megváltozott, amelyben a szocialista tervgazdálkodás, valamint vidék és az agrárium diszkriminálása komoly szerepet játszott. Amíg a nagyvárosokban, ipari körzetekben a panelházak kezdtek el gombamód   [>>>]

A második világháborút követően a magyar településstruktúra és az épített környezet alapvetően megváltozott, amelyben a szocialista tervgazdálkodás, valamint vidék és az agrárium diszkriminálása komoly szerepet játszott. Amíg a nagyvárosokban, ipari körzetekben a panelházak kezdtek el gombamód szaporodni, addig vidéken, a kisebb városokban és falvakban teljes utcák, egész negyedek álltak össze a Kádár-kockának csúfolt épületekből, amely egy négyzetes alaprajzú, általánosságban 100 négyzetméter körüli alapterülettel bíró, zömmel földszintes, sátortetős családiház-típus volt, amelynek Magyarországon a hatvanas évek elejétől, egészen a nyolcvanas évekig terjedt az építési időszaka. Mivel a háztípus, a panelekhez hasonlóan a szocialista rendszert idézi meg, sokakban vált ki ellenérzést, mégis a magyar lakosság jelentős része ilyen-olyan formában találkozott már e típussal, ezért is érdemes arra, hogy mint az épített örökség szerves részét, mint épített forrást a történettudomány és a társadalomtudomány a maga helyén kezelje. Ezt a hiány pótolja a jelen kötet, amelynek nem titkolt célja, hogy egy termékeny tudományos diskurzust indítson el a Kádár-kockák jelentőségéről, szociológiai státuszáról. Germuska Pál, Ö. Kovács József és Tamáska Máté bevezető írásai után a szerkesztők négy tematikus fejezetbe rendezték a különböző diszciplínák módszertanát (néprajz, történettudomány, szociológia) felhasználó tanulmányokat. Az első egységben (Katharina Roters – Szolnoki József, Zuh Deodáth – Hausmann Cecília, Jász Borbála) a kockaház fogalmát járják körbe alaposan a kutatók, a második részben (Perényi Tamás, Juhász Katalin, Sári Zsolt, Ispán Ágota Lídia) a kockaház mögött meghúzódó politikai irány tárul fel, amelyben a modernizáció és a kényszer elegyéről beszélhetünk. A harmadik fejezet (Kovács Zsuzsa, Nagyné Batári Zsuzsanna, Ament-Kovács Bence) három írása egy-egy esettanulmánnyal közelít a témához, majd a záró egység (Vajda Barnabás, Gagyi József, Szilágyi Mária) tágít a perspektíván, és Kárpát-medencei kontextusba helyezi a kérdést. A kötet végén a szerzők és szerkesztők rövid biográfiáját találjuk. A téma iránt érdeklődő kutatóknak ajánlható könyv. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]