1931-ben szerezte meg az orvosi diplomát, majd 1943-ban habilitált Hans Asperger (1909-1980), akinek a nevét leginkább az autizmus-spektrumhoz tartozó Asperger-szindróma leírása kapcsán ismerhetjük. A bécsi orvos, az ottani egyetemi gyerekklinikához tartozó Gyógyító-Nevelő Klinika vezetője 1944-ben   [>>>]

1931-ben szerezte meg az orvosi diplomát, majd 1943-ban habilitált Hans Asperger (1909-1980), akinek a nevét leginkább az autizmus-spektrumhoz tartozó Asperger-szindróma leírása kapcsán ismerhetjük. A bécsi orvos, az ottani egyetemi gyerekklinikához tartozó Gyógyító-Nevelő Klinika vezetője 1944-ben publikálta erről szóló tanulmányát, ám az évtizedekre feledésbe merült, és Lorna Wing 1981-ben fedezte fel újra, így neki köszönhető a diagnosztikus kategória megnevezése is. Aspergert később gyakran festették le együttérző és haladó gondolkodású emberként, aki saját elmondása szerint, miközben kutatásait folytatta, ellenállt a náci rendszerrel szemben, s nemcsak, hogy nem lépett be az NSDAP-ba, hanem saját életét kockáztatva, gyerekeket mentett meg a náci megsemmisítő gépezettől. A levéltári adatok azonban másra engednek következtetni. Ezek azt tanúsítják, hogy bár Asperger sem lelkes támogatója, sem ellenzője nem volt a rendszernek, számos szinten aktív részese volt a bécsi gyermekgyilkos gépezetnek (rajta kívül egyébként más orvosok is). Közeli munkatársi viszonyban állt a bécsi gyermekeutanázia-rendszer vezetőivel, és a náci államgépezetben betöltött különféle szerepei révén több tucat gyereket küldött a Spiegelgrund gyermekintézménybe, amely a gyermekmegsemmisítés bécsi központjaként működött. Nehéz összeegyeztetni Aspergernek a gyermekeutanázia-programban játszott szerepét a sérült gyerekek iránti közismert együttérzésével, márpedig mindkettőt dokumentumok bizonyítják. Mélyebbre ásva könnyebben megérthető ez a kétarcú jelenség. Asperger ugyanis különbséget tett a gyógyíthatónak tekintett fiatalok között, akiket alkalmasnak tartott arra, hogy „beilleszkedjenek a társadalomba, és azok között, akiket gyógyíthatatlannal vélt. Míg az ígéretesnek tűnő gyerekeknek intenzív és személyre szabott kezelést kínált, a súlyosabban sérülteket intézetbe záratta vagy a Spigelgrundba utalta, amely sok esetben a halálos ítélettel volt egyenlő. Ezt a kényes témát vizsgálja az amerikai történész, Edith Sheffer most magyarul is megjelenő kötete, újfajta perspektívából, „diagnózisrezsim-ként tekintve a Harmadik Birodalomra. A szerző bemutatja, hogy a náci birodalom értékei és eseményei miként formálták Asperger autisztikus pszichopátia-fogalmát, nyomon követi e diagnózis távoli múltba nyúló gyökereit, és összekapcsolja Asperger gondolkodását és tetteit az őt körülvevő tágabb környezettel. Miközben tehát megismerhetjük Asperger szerepét, a náci pszichiátria és a gyermekeutanázia-program megdöbbentő története is megelevenedik. A hiánypótló kötetet bibliográfia és névmutató zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]