Szávai Géza gyermekekről írt trilógiájának befejező kötete a csecsemők és kisgyerekek nyelvét járja alaposan körbe: lépésről lépésre bemutatja, milyen államosokon, fejlődési fokokon megy keresztül a nyelv, míg a sírástól és nevetéstől, valamint a gügyögéstől eljut az artikulált beszédig. A szerző   [>>>]

Szávai Géza gyermekekről írt trilógiájának befejező kötete a csecsemők és kisgyerekek nyelvét járja alaposan körbe: lépésről lépésre bemutatja, milyen államosokon, fejlődési fokokon megy keresztül a nyelv, míg a sírástól és nevetéstől, valamint a gügyögéstől eljut az artikulált beszédig. A szerző azt szeretné minden olvasójában tudatosítani, hogy a csecsemőknek is van saját nyelve, a sírás nem csupán egy "igen-nem" relációban értelmezhető, a legalább nyolc árnyalat különböző közlési szándékot takar, melyeket Szávai a szakirodalom releváns megállapításai mellett lányán, Eszteren, majd unokáin is megfigyelt. A szerző nyitottságot kér mindenkitől, valamint kellő figyelmet, amit, ha megadunk a csöppségeknek, megérthetjük ezt a világnyelvet. Majd a nevetésre tér rá, bemutatva, hogy az agy milyen kognitív folyamatokon megy keresztül a nevetés során, valamint, hogy ezzel is milyen összetett kommunikációs rendszert tudnak a kicsik kialakítani. A könyv – hasonlóan a korábbi kötetekhez – egy első ránézésre furcsa, hibrid kísérletnek tűnik, mivel nem szakkönyv, de nem is szépirodalmi szöveg, leginkább a tudományos esszé fogalmával lehetne leírni. Szávai ezt követően a magyar és a világirodalomból hoz példákat az univerzális nyelvre, bemutatva azt, hogy minden gyermekben ott a költő, ott a nyelvújító, világteremtő erő, amit csak hagyni kellene, hogy valami szépet és maradandót alkosson. A Ribizlikávét a gyermeklélektannal foglalkozó szakemberek mellett óvodai gondozóknak és kisgyermekes családoknak egyaránt ajánljuk. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]